Gondolataimban halkan dereng a fény.
Kelő nap szöszmötöl mélán, álmosan,
apró tollpihék riadnak csivogva,
lebben a fenyőtoboz árnyéka.
Cirmos-léptek szendén közel oldaloznak,
sandán pislantva a szuszogó ebre,
lomha harmatcseppek még szenderegnek
tétova fűszálon, elmerengve.
Korai gondolat bukkan a felszínre,
az est korlátait ki-kifésülve
rezzen mosolya - elterül a béke.
Félénken továbboson a sötét.
Kóbor lelkem puhán rázogatja szárnyát,
surranva sodorja tovább az álom
ködben tántorgó, megejtő varázsát.
Árnyaimra bágyadt fátyol vetül.
Sugár fonódik a dermedező rögre,
szorosan öleli át, melengetve.
Küldjön tartalmat a Prokult Újságnak
Töltse ki az alábbi űrlapot és mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Küldhet verset, prózát; könyv-, színház- esetleg filmkritikát. Helyet találunk mi neki, de munkánkat is segítheti.
0 Megjegyzések