Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Nehrer György: A cseresznye


Az ezernyolcszázas évek vége felé történt az eset, hogy szerelembe esett két fiatal. Nem máshol, mint a Kaszárnya utca egyik pincéjében. De hol is volt az a Kaszárnya utca? Én sem tudtam, így aztán utánanéztem, mielőtt ezt a kis történetet ide leírtam volna. Nos, a Kaszárnya utca, az bizony a város kellős közepén, az Árpád-fürdő előtt húzódott. Csakhogy akkoriban még az Árpád-fürdő nem létezett, hanem annak  a helyén a belvárosi kaszárnya élelmezési raktára terpeszkedett.

A kaszárnyával szemben, az egyik házban, nevezetesen a Füster féle házban volt Füster Imre, asztalos és kárpitosmester üzlete és műhelye. Az épület alatt, pedig  egy hűvös pincéje, melyben nem nagyon tárolt mást mint hasznavehetetlen lim-lomokat, amiket sajnált kidobni. Hátha jó lesz az még valamire? Aztán egy szép napon az egyik ismerősének a lánya, a Kiss Terka, beállított hozzá, hogy haszálhatná-e a pincét néhány napon át? – amíg a  korai feketecseresznye le nem érik. Merthogy tudvalevő, hogy az nagyon gyorsan romlik a melegben. – Imre bácsi, amikor lemegy a nap, akkor  leszedem a cseresznyét, aztán egy kiskocsin elhúzom ide. Reggelig kellene a hűvösön lennie, amíg kiviszem a piacra és eladom.

– Hozzad lyányom, hozzad. Hanem aztán nincs ám ingyen semmi e világban, a pince használatáért nekem busás díj jár.

Megszeppent a leányka és már kezdte számolgatni magában, hogy vajon mennyi pénze marad a busás díjú pincehasználat után?

– A pince használatának díja; naponta fél kiló cseresznye lesz!

Mosolyra húzódott a szomorú szája a leánykának.

–  Egy kilót is adok én szívesen az Imre bácsinak!

– Jólvan, jólvan, ne alkudozzunk itt felfele, nem árlejtési tárgyalásban  vagyunk.

Estefelé aztán Terka egy kiskocsin elhúzta a frissen szedett cseresznyét. Több karoskosárba rakta a gyümölcsöt, hogy ne nyomják agyon egymást. Megaztán egyenként könnyebb a pincébe lehordani.

A Zámoly úton volt egy szép nagy telke a szüleinek, sok-sok gyümölcsfával, amiket Terka ápolgatott metszegetett. Leszedte a termést, és ami a családnak már felesleges volt azt eladta a piacon. A család nem volt nagy, mert a Terka volt az egyetlen gyermek–a szülei szemefénye. A szülők gazdálkodtak.  Az anyja a kétlábú jószágokat gondozta, az apja a lovakat és a teheneket. Bár a fejés mindig az anyjára maradt, mert az apját valahogy nem szívelték a marhák. A kert, meg jóformán a Terka gondjaira volt bízva. Szívesen csinálta, mert kicsi kora óta, amikor még élt a nagyapja, ő magyarázgatta el, hogy melyik fát hogyan kell gondozni, metszeni és ápolgatni. Hogyan hálálják meg a növények a sok szeretetet. A nagyapja csak németül beszélgetett a fákkal. Az unokával mindennap kimentek a kertbe. Olyankor fogta a kis Terka kezét, és sétáltak. Minden fánál megálltak, és minden fáról szólt egy mese. Mikor született, milyen gyümölcs lett belé oltva, és persze arról is, hogyan kell a fákat a bántó bogaraktól és gombáktól megszabadítani.

– Papi, te miért beszélgetsz a fákkal?   Ők nem is tudnak beszélni.

– Beszélni nem tudnak, de hallják, amit mondok nekik. Majd ha nagy leszel, akkor te is hallani fogod, hogy mit üzennek neked  a fák.

Aztán a Papi elment valahová a felhők fölé, de Terkával  ottmaradtak a fák, és már hallotta a suttogásukat is. A piacozásért kapott pénzt mindig hazaadta.

 – Ebből lesz a móring – mondta az anyja.

Ami gyűlt is szépen egy polcos szekrényben élére rakva. Párnák, takarók, lepedők, abroszok, étkészlet, és minden olyan dolog, ami egy fiatal pár életének kezdéséhez szükségeltetik. Az anyja mindig pontosan elszámolt vele, hogy a piacozással megkeresett pénzből miket vásárolt neki. Volt  amikor együtt válogattak a szép kelmékből, volt amikor csak az édesanyja hozott szép tányérokat poharakat.  Felsővárosban az a mondás járta: „Ahány lánya, annyiszor ég le a háza!” ha férjhez megy.

Terka még nem gondolta, hogy férjhez kellene mennie, és olyan fiú sem jött még vele szembe, aki megdobogtatta volna a szívét. Az utcában lévő fiukat inkább csak pajtásoknak gondolta mintsem férjnek. Együtt játszottak, bolondoztak, azt is többnyire szülői vagy nagyszülői felügyelet mellett.

Így teltek Terka dolgos napjai. Aztán egyik reggel észrevette, hogy a kosarakban lévő gyümölcsökben valaki kotorászott. Piacozás után, ahogy szokta, lepakolta a pincébe a maradék gyümölcsöt és hazament frisset szedni, melyet még aznap, koraeste elvitt a pincébe, hogy másnap hajnalban ne kelljen azzal foglalatoskodni. Úgy gondolta, hogy lesben áll és elkapja a tolvajt. Az udvar egy szegletében ahol a bútornak való fák száradtak, megbújt és szemmel tartotta a pinceajtót. Nem is kellett sokat várnia mert megjelent a Füster úr egyik segédje, egy szép szőke fiú, akit látásból már ismert. Egyik este, amikor a cseresznyét a pincébe hordta lefele, akkor mosolyogva rákiabált az ablakból.

– Hová, hová, szépkislány azzal a nehéz kosárral?

– Cseresznyét viszem a hűvösre!

– Csak nehogy megegyék az egerek!

– Egerek nem esznek cseresznyét – válaszolta pajkosan.  

Az egerek, ha esznek is cseresznyét, az ing alá azért nem pakolnak két kilónyit, ezt Terka is tudta. A segéd óvatosan  körbenézett, aztán lement a pincébe. Terka meg utána. A falról leakasztotta a petróleumlámpát és csendben meggyújtotta. Maga előtt tartva a lámpát, kicsit félve, de mégis mérgesen ment lefelé. Bosszantotta, hogy meglopják. A másik kezében fogott egy darab lécet, amit a farakás mellett talált. Ellátja ő a baját a tolvajnak, akárki is lészen az. A tolvaj segéd meghallotta a motoszkálást, és a lámpafény is belehasított a sötétségbe.

Nem volt mit tennie, így aztán a markában lévő cseresznyét az utolsó szemig a szájába tömködte. A szorosra húzott nadrágzsineg felett púposodott a hasa, mint egy vénembernek. Az arca meg  úgy nézett ki, mint egy jóllakott hörcsögé. A szája mindkét sarkából csordogált a feketecseresznye leve, ami az állát elérve nagy cseppekben a potrohosra tömött ingére folydogált.

– Szép egy egér maga, mondhatom.

Terka, kezében az ütésre emelt léccel elnevette magát.

– Köpje ki, mielőtt megfullad egy magtól!

A segéd kiköpte a cseresznyéket , és egy mélyet sóhajtott.

–Ne haragudjon a kisasszony, hogy fosztogattam a cseresznyéjét!

– Én nem vagyok kisasszony, az én nevem Terka! – Amit maga megevett, meg ellopott, azért nekem keményen kellett dolgoznom!

– Magát hogy híják?

– Engem kérem, Fritz Edének.

– Na, akkor  a Fritz Ede, ballagjon itt előttem, amíg kupán nem vágom ezzel a léccel – mondta elszántan Terka, aki már nem mosolygott.

– Megyünk a mesterhez!

Felmentek a pincéből és éppen belebotlottak az udvaron tébláboló  Füster úrba.

– Füster úr, ez a jómadár dézsmálja a cseresznyémet, de elfogtam – mutatott a léccel a jómadárra, akinek az inge még mindig dudorodott a lopott cseresznyétől. Füster a bajsza alatt somolygott, mert az inasnak alig ért a válláig a vékonyka Terka, akinél ugyan volt egy darab léc, amit akár el is vehetett volna a lánytól a segédje. De ő most éppen fogoly volt, aki megbánta a bűneit. Aztán a mester haragosan leteremtette a segédet és kilátásba helyezte, hogy a cseresznye árát levonja a fizetéséből.

– Rendben lesz így Terka?

– Rendben, de ez a gonosztevő megy a dutyiba, annyit mondhatok, mert feljelentem tolvajlásért a rendőrségen.

– Ede, maga menjen a szobájába a Terka meg maradjon egy kicsit, mert beszédem van vele. – Ez a feljelentés nem lenne most jó a sok munka derekán. Segédek nélkül nem tudok dolgozni.– Gondold meg ezt lyányom.

– Imre bácsi ismer engem! Én nem akarom, hogy baja essék ennek az Edének, már csak azért sem, mert igencsak tetszik nekem. De az nem járja, hogy büntetlenül megússza ezt a tolvajlást.

– Hagyd csak, majd én elintézem a Szamosvári főhadnagynál, hogy rálegyen pirítva erre a legényre.

Amúgy meg: ha annyira tetszik neked ez az Ede, akkor, ahogy elnézlek benneteket, meglesz annak hosszútávra a büntetése. Lehet, jobban járna, ha leülné azt a pár napot, amit ezért a lopásért kapna.– nevetett a mester.

De a Terka, ezt jobb is, hogy nem értette. Aztán a mester másnap beszélt a Szamosvári főhadnaggyal, aki néhány nap múlva hivatalos iraton beidézte a károsultat, és az elkövetőt is. Terka megszeppent a hatalmas termetű rendőrtől és sírva kérte, hogy az Edét ne csukják le, mert kifizette az ellopott cseresznyét és hogy azóta már segít neki szedni is. Így aztán az asztalossegéd egy írásbeli figyelmeztetéssel megúszta a történteket.

Hogy a későbbiekben mi lett a fiatalok sorsa, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy a Szluka öreganyámnál gyerekkoromban volt egy kis hímzett falvédő a Szeder utcai konyhában, aminek a szövegét még ma is tudom, mert azt kellett  olvasgatnom miközben nem ettem meg a tökfőzeléket.

„Fekete szárú cseresznye, rabod lettem szép menyecske.

Ne bánj vélem, mint raboddal, hanem úgy, mint galamboddal.”

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések