Az ég középre közelítő nyári Nap, forró sugarai szinte lángot vetnek a repedezett talajon. Még a réten szöcskékre vadászó gólya is – talán kis időre megpihenni, vagy talpát hűteni – fél lábra áll, majd kis idő múlva felröppen. Bizonyosan valami halaszthatatlan dolga akadt.
Az aranysárga gabona-tábla mozdulatlan, még csak egy aprócska szellő sem borzolja csörgősre vált leveleit. Jól is teszi, mert félő, hogy kalászok rezdülésétől a szemek kiperegnének. Az aratásnak nagyon itt van az ideje, de az esetleges szemveszteség miatt, az a hajnali és esti órákra korlátozódik. Az aratók többsége néhány órányit, most nappal, a szobák, boglyák, fák hűvösében pihen. Van, aki ott maradt a keresztek, bokrok árnyékában, de nem igen lehet nyugodt álmuk, mert a legyek, – s az árnyékban még a szúnyogok is – dongnak, csipkednek. A pihenni vágyókról folyik az izzadság, mely porral, pelyvával keveredve igencsak izgatja a bőrt.
Most egy ölyv repül át fölöttük. Fél perce még a Mátra felett körözött, de pillanatokon belül a Bükk-hegység fölé érkezik. A két hegyvonulat itt közel van egymáshoz. Úgy hinné az ember, hogy az Északi-délirányban húzódó Darnó-hegy, vagy a Tarna-patak választja ketté őket, de nem így van, mert kisebb, nagyobb dombok szinte egymásba kapaszkodva formálják a tájat. A Tarna-patak szabdal határozottabban, de erecskéinek induló pontjai jelentősen benyúlnak jobbra is balra is.
Az egyesült Ecser-és Fedémesi-patak völgyében cselédházak, ólak, fészerek, szénaboglyák jelzik egy uradalmi birtok jelenlétét. Több cseléd család él itt Pósvár pusztán. Van közöttük: kovács, kerékgyártó, kocsis, erdész, pásztor és más erdő- és mezőgazdaságban kelendő, szükséges foglalkozású.
A 29 éves erdő-és mezőőr 26 éves feleségével és 5 éves kisfiával most várja az újabb jövevény érkezését. A terpesi bába már itt szorgoskodik. Még néhány perc, és ki is cibálja a kicsit. Szerda van a hétnek középső napja. Erre, hogy mit jósolna neki a jós? Nem tudni. Talán olyan sem jót, sem rosszat. Olyan középszintű szerencsével társuló életet. Majd kiderül. Egy soványka fiúcska az újszülött. A család leányt várt, de ha fiú lett, hát azt kell elfogadni. Az elfogadásában nincs is semmi hiba. Ha egyáltalán megmarad. Mert igen sápadt szegényke. Nem igazán van ez így a kovácséknál. Oda tegnap a negyedik kisleány érkezett. A férj emiatt nagyon dühös. Szidja a feleségét, hogy nem tud neki fiút szülni. Szegény asszony nagyon el van keseredve. Napokon át könnyeit törölgeti. Egyik napon, némi vigaszt várva, vagy csak kicsit elbeszélgetni, átmegy az erdészékhez. Kopogtat az ajtón.
–Tessék! – hallja a bentről kiszűrődő hangot. Lenyomja a kilincset s belép a kicsit nyikorogva nyíló ajtón.
– Adjon Isten jó napot! – köszön a küszöbön átlépve.
– Adjon Isten magának is! Jöjjön, foglaljon helyet! – fogadja mosolyogva és hellyel kínálja a háziasszony.
– Köszönöm! – mondja a vendég, s kicsit töprengve ül le. Nem kell sürgeti, hogy elmondja jövetele okát.
Kis töprengés után a vendég belekezd a mondókájába.
– Nagyon haragszik rám az uram, hogy megint lányt szültem. Úgy tudom, hogy maguk leányt vártak, de ismét fiú lett.
– Igen, azt szerettünk volna, de most már mindegy. Azt kell elfogadni, ami van. Ha fiú, hát fiú!
– Cseréljünk! – mondja határozottan a szomszédasszony.
Marika az erdészné a szót meghallva megrándul, mintha áram ütötte volna meg, majd meglepetten tágra nyitja, az egyébként félnyílásnyira és mosolyhoz szokott szemét. Megszólal:
– Azt, hogyan gondolja?! –
– Hát, úgy, hogy én adom a leányt, maga pedig nekem a fiút.
Marika néhány pillanatig nem tud szóhoz jutni, majd ijedten feláll. A gyermekéhez lép. Kiemeli a bölcsőből és magához szorítja.
– Nem-nem! Azt már nem! Az enyémet nem adom!
Szomszédasszony tekintete megáll a csecsemőn.
– De miért nem? – Hangzik a könyörtelen kérdés. – Kapna másikat. A kis leányt kapná, amit egyébként is szeretett volna.
– Nem-nem! Azt nem lehet! – Kicsit óvatosan visszateszi.
– Higgye el, nagyon jó helye lenne. Nagyon szeretnénk. Megadnánk neki mindent. Ő lenne a család kedvence. Az édes szülei lennénk. Olyan sorsa lenne, mint egy királyfinak.
– Nem adhatom! Azt az uram sem engedné.
– Majd én beszélek vele. – Lelkesül fel némi reménnyel.
– Ne! Felesleges próbálkoznia, úgy sem adnánk. A miénket nem adjuk! – Mondja határozottan, már majdnem dühösen.
– Ne legyen már ennyire csökönyös! Akarjon már jót a fiának!
– Mi is jót akarunk neki. Ő a miénk és nem adjuk! –
– Az isten áldja meg! Ne tegye tönkre a házasságom! – fogja könyörgőre dolgot a kovács felesége.– Mi lesz velem? A férjem nem bocsájtja meg nekem! – Szeméből kicsordul a könny.
Fiús anyának is könny csillan a szemében. Sajnálja a szomszéd asszonyt, de erőszakossága miatt, kicsikét már haragudni is kezd rá. De azért megbocsájt neki és vigasztalni próbálja:
– Nyugodjon meg! Majd csak megsegíti a jó Isten, s lehet még fia is. Különben az a fontos, hogy egészséges legyen. Fiú, vagy lány, örömöt egyformán okozhat. – A lányos anya fátyolos tekintettel néz az erdésznére. Feláll és valami érthetetlent halkan motyogva, kicsit imbolygó léptekkel távozik.
Átkot mormol, vagy valami mást? Nem tudni. Néhány órával később a fiúcska, gyenge teste sárga színt kapva, élet és halál között vergődik. Az anyja is ágynak esik. Eddig sem érezte igazán jól magát, de most még inkább kezd elhatalmasodni rajta a gyengeség. Állítólag gyermekágyi láz gyötri. Eltelik néhány nap, s úgy tűnik, hogy az anya erős szervezete legyőzi a betegséget, de a fiúcskának meg vannak számlálva napjai. Nem igen éri meg a legénykort. Még pici, nem sokat érzékel a földi életről. Még most nem jut el a tudatáig, hogy távoznia kell. Az anyukáját azonban, szomorúság kínozza. Kikicsor- dúlnak könnyei. Ha már megszületett pici gyermeke, mégiscsak hosszabb életet érdemel. Nagyobbik fiára bízza a felügyeletet. Neki kell hallgatnia, hogy hallható-e a kicsi szuszogása. Bosszankodik is ez miatt, mert sokkal jobb lenne játszani a barátokkal. Most megkönnyebbül, mert nem hall szuszogást. Jelenti is nyomban. Az anya szívdobogása hirtelen felgyorsul, egy pillanat alatt a pici mellett terem. Összpontosul anyai figyelme, néhány pillanatra talán még a szívverése is leáll. Majd megkönnyebbülve:
– Lélekszik még. – suttogja, de pár könnycseppje azért végiggördül gondterhelt hófehér arcán.
0 Megjegyzések