Dany Blacknek hívnak, harmicöt múltam. Bevallom ez a szám olyan, mint egy jókora ököl az arcomban, de mindaz után, ami eddig történt velem, talán meg is érdemlem.
Ez a karma vagy mi, nem értek az ilyen izékhez, Linda mondta, és igaza lehet.
Harmincöt éves vagyok, szingli, az anyámmal élek… megint, pedig igazán jó életem volt, csodás nők vettek körül, bármit megkaphattam volna, ha nem szúrom el.
Hihetetlen a történet, nem is hinném, ha nem velem történt volna.
Lindával együtt jártunk óvodába, általánosba, még a gimibe is. Elválaszthatatlanok voltunk, a legjobb barátok, szerelmesek is egymásba lettünk. Mindez olyan természetes volt, mintha nem lett volna soha másik lány a földön.
Aztán egy nap berobbant Gloria a vörös hajával, zöld szemeivel, én meg azon csodálkoztam, hol volt eddig ez a lány, pedig ott volt a másik évfolyamon és végig rajtam tartotta a szemét.
Csak a pillanatra vártam - duruzsol halkan a fülembe, amikor felszállt velünk a gép.
A sikeres érettségire kapott ajándék-útra őt vittem magammal Párizsba, pedig anyám Lindának szánta a másik jegyet.
A fősulit Gloriával együtt küzdöttem végig, de Lindával beszéltem meg a gondjaimat. Minden jól alakult, egészen az esküvőnkig, amit rögtön megtartottunk, amint kézhez kaptuk a diplomát.
Bevallom, kissé megrázott, de nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak, mikor gratulálás helyett Linda, a menyasszonyom arcába sziszegte:
"Ha nem teszed boldoggá Danyt, esküszöm kitekerem azt a hosszú nyakadat".
Addig észre se vettem Gloria hosszú nyakát. A szemem, zöld szemein és bronzvörös haján csüngött, mikor vékony derekát öleltem, feszes domborulatait tapogattam elment az eszem.
Mintha soha lányt nem érintettem volna azelőtt.
Pedig Linda gyönyörűbb volt, teljesen tökéletes, abszolút hibátlan.
Sötét haj, világos bőr, szabályos arc, arányos testalkat. Ami a jellemét illeti, mindenben olyan volt mint én. Hatalmas vitáinkat viharos kibékülések követték. Ha valamiben nem értettünk egyet, sorsolással döntöttünk.
Gloria ellenben, csak külsőleg volt tüzes, csak a teste volt izgató. A természete mint egy nyugodt tó vize, nyugtató ringatással vett karjaiba és észrevétlenül sodor az oltár elé.
Nem is tudtam, akarom- e, nem is volt időm gondolkodni. Erre csak Linda kifakadásakor döbbentem rá, de már késő volt.
Soha többet nem találkozhatsz Lindával - jelentette ki a nászéjszakán Gloria.
Épp a kéj legmámorosabb pillanatában, a repülés csúcsán, amikor csak kapkodod a levegőt, minden sejted megfeszül, az egybeolvadás katartikus pillanatában.
Mit lehet akkor mondani? Igen, igen - lihegtem, és csak később, napokkal később fogtam fel a kielégült, győzelemtől ragyogó arc jelentőségét.
Azt hittem, soha többé nem látom Lindát, de azon a napon, mikor Gloriával megjelentünk a meddőségi klinikán, váratlanul szembetaláltam vele magam. Bár sokadszorra fordultunk meg ott, mégsem találkoztunk azelőtt. Engem anyagleadás okán elkülönítettek, egy szűk helyiségben várakoztam mikor Linda lépett be az ajtón, fehér köpenyben.
Egymásra meredtünk.
- Mit keresel itt? - kérdezte zavartan.
- Itt dolgozol? - makogtam.
- Persze. Beszélhetünk, de előbb még oda kell adnom ezeket egy páciensnek, biccentett fejével a kezében tartott tárgyak felé.
- Azt hiszem… izé...nekem hoztad.
- Na ne! - nézett rám tágranyílt szemekkel.
- Lombikbébink lesz, már ha sikerül.
Linda, kínomat látva visszafolytotta a mosolyt és összeszedte magát, fél pillanat türelmet kért, pontosan ennyi múlva valamit becsúsztatott a magazinba, majd az edénnyel együtt a kezembe nyomta és egy ablaktalan helyiségbe kísért.
Attól kezdve, hogy megláttam meztelen fotóját, minden felgyorsult. Olyan gyorsan visszaértem az orvosi szobába, ahol Gloria és az orvos várt, hogy magyarázkodnom kellett.
- Nem baj, ha nem sikerült. Előfordulhat az ilyesmi - nézett rám a doki együttérzőn.
- Sikerült! -védekeztem, kerültem Gloria tekintetét, mert éreztem, hogy gyanút fogott.
- Kire gondoltál közben? -faggatott később.
- Mikor? - adtam az ártatlant.
- Hát tudod, akkor amikor…
- Muszáj erről beszélnünk? Tudod te milyen kínos nekem?
- Persze drágám. Azt hiszed nekem olyan jó? Te legalább élvezted.
- Dehogy élveztem!
- Akkor, hogy csináltad!
Erre nem kívántam válaszolni.
Még kétszer futottam össze Lindával, többször nem próbálkoztunk.
- Ne keseredj el Dany, úgy látszik nektek nem lehet Gloriával közös gyermeketek. Hidd el oka van ennek. Ellenben, ha mással próbálkoznál, talán összejönne.
- De én szeretem Gloriát!
- Akkor minden rendben. Csak ezt akartam hallani -mondta Linda.
Azóta nem láttam, bár többször is kerestem, mert néhány hónappal ezután Gloria terhes lett. Nem tőlem.
Linda eltűnt, Gloria dobott, harmincöt vagyok, sok ez a kudarc.
Mindezt a terapeutám tanácsára írtam le, aki azt mondta "Dany, ideje szembenézni a félelmeivel."
Először nem értettem mire gondol, aztán belenéztem anyám szemébe és rájöttem… Hiába öregszem, képtelen vagyok felnőni.
0 Megjegyzések