Megfáradt leveleket sodor a folyó,
sötét medrében bandukol álmosan.
Uszály sem jár, hajó sem dohog
hideg köd szitál, nyirok járja át a csontokat.
A parti fűz konok, dacol,
zölden nézi magát zord tükrében
s a vadlibák hadát jól látja az égi habokon,
hol fagy, a kegyes halál jő sivító szekéren.
Gyengéd a fény, rőt melege világol,
jégmadár surran ékesen s , villan az égnek,
túlparton a nyár bíbort vet, lángol,
párát hint az alkony... hálót vet az éjnek.
1 Megjegyzések
Nem csak magával ragad, de meg is ágyaz az olvasónak... Szeretem-vers.
VálaszTörlés