A bohóc kopottas, piros ruháján szomorúan sárgultak a holdak és csillagok. Néha úgy érezte a piros bohócorr az arcába nőtt, s ha akarná, sem tudná eltávolítani. Minek is? A saját orra is ugyanolyan krumpliformájú és borvirágos volt. Észre sem venni a különbséget. Parókára már régen nem volt szüksége. Pont úgy kopaszodott, ahogy kellett. Fejbőre csupasz, középső részét nevetséges fészekként ölelte se színű, kócos haja. Pár hete arcáról sem mosta le a festéket. Akkor sem, amikor borotválkozott - azt muszáj volt, ugyanis ki látott már szakállas bohócot? - . Behabozta a fehér festéken átütő borostákat és leborotválta azokat. A lecsupaszított bőrfelületet aztán azonnal újra befestette sűrű arcfestékkel.
Egész életében bohóc volt. Apjától tanulta, örökölte a mesterséget. Mióta megtanult járni, szinte azóta együtt botladozott vele a porondon, a jelmez kicsinyített másában. Ekkor elég volt ennyi is. Megjelentek, bukfenceztek, csetlettek-botlottak és máris szívből kacagott, tapsolt is a publikum.
Aztán emelkedtek a tétek.
Zenét tanultak. Mindenféle, alkalmatlan módon játszottak trombitán, fehér tüsszentő port fújva egymásra, vagy az előkelő, elegáns porondmesterre. Virtuóz módon hegedültek, tenyérnyire kicsinyített hegedűkön játszottak Brahmsot, vagy lábbal zongorázták Beethovent, miközben a zongora fedele rá-rácsapódott a lábujjaikra.
Pár év alatt ez is kevés lett.
Végül nem volt már önálló számuk, de akrobatikát tanultak és nevetséges csetlésük-botlásuk kötötte össze az állatidomár és a bűvész produkcióját. Egy nap aztán, mikor beszaltóztak a manézsba, Leót és Leónát különös őrület kapta el, hatalmas bömböléssel támadtak rájuk. Nem tudta megfékezni őket az állatidomár, se a segédeik. Mindig is gyűlölettel figyelték az idegesítően színes, hangos apa-fiú párost, most kihasználták a kedvező alkalmat. Mire elektromos botokkal, ösztökékkel kiűzték és a többi oroszlán közé, a ketrecbe zárták őket, elmenekült a közönség, kialudtak a fények. Akkor viszont már az apa és fiú felszaggatott mellkassal, kibelezve feküdt a fűrészporon, mely mohón felitta a kifolyt vérüket.
A bűvész szomorúan álldogált a két holtest mellett, a rendőrségre várva. Észrevette, hogy a fiatalabb bohócnak a teste mellé kiesett a szíve. Valahogy ezt már annyira borzalmasnak találta, hogy józan esze ellenére óvatosan felemelte és visszahelyezte a fiú mellkasába azt.
Hirtelen varázslat vagy csoda történt. A szív gyorsan visszagurult a helyére. Megrándulva össze-összehúzódott, dobogni kezdett, a tüdő levegőt szívott, a belek visszakígyóztak a helyükre, a has és a mellkas összezáródott, a sebszélek összeforrtak, s mire szirénázva megérkezett az első rendőrautó, a bohóc már édesapja holtteste felett álldogált. Arcfestékébe a szomorú könnycseppek csíkokat hasítottak.
Sem a bűvész, sem a bohóc nem beszélt erről senkinek. Egy évtizedig tartott ez, a szavakkal meg nem pecsételt fogadalom.
Akkor aztán újra kezdett elpártolni a nagyérdemű. Bármit tettek, bármilyen extra mutatványt próbáltak bemutatni, a hagyományos cirkuszművészet tárházából semmi sem segített.
Egy este, olyan értő csendben, amilyen csak két, egymást értő férfi között jöhet létre, a porondra léptek. A bohóc ritmusos zenére szétgombolta a bohóc maskara felső részét, majd a közönség vastapsára feltépte a mellkasát a hasáig. Kitépte és szétszórta a fűrészport lefedő gumiszőnyegre a máját, a veséit, a tüdő lebenyeit és a legvégén a szívét és holtan rogyott össze.
A bűvész néhány varázs mozdulattal és hókuszpókusszal, - de szigorúan öt percen belül - visszahelyezte az eltávolított szerveket. Paravánnal eltakarta a bohócot, aki nagyon rövid idő alatt összegombolt bohóc jelmezben, szaltózva, bukfencezve jelent meg az őrjöngő, állva tapsoló közönség előtt.
Ha hiszed, ha nem, néhány év múlva ezt is kezdték megunni az emberek.
Ráadásul a bohóc érezte, hogy egyre lassabban forrnak össze a sebei. Ma este, ahogy borotválkozás után kihúzta a buggyos nadrágjába gyűrt ingét, még mindig vér szivárgott a tegnapi fellépés után maradt hegekből. Tizenkilenc óra tizenöt perckor kezdődött a bűvésszel közös számuk. A bohóc tizenkilenc óra tizennégy perckor becsukta a bűvészt az öltözőbe, a porondra lépett, bal kezével messzire dobta a kulcsot, miközben jobb kezével kitépte a szívét, a közönség közé dobta és holtan rogyott össze.
0 Megjegyzések