Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Kovács Réka Klaudia: A két öreg tolvaj


Egyszer volt, hol nem volt, még a tanyasi kerteken is túl, élt egyszer két parasztember. Még régről ismerték egymást, amikor fiatalok voltak és nem ilyen hajlott hátú, hosszú ősz pödört bajszú öregemberek. Az utóbbi időben viszont már nem ápoltak olyan jó barátságot, vagy legalábbis a szomszédok szeme láttára nem váltottak egy szót sem, miközben egymás szomszédságában éltek. Este azonban, amikor a nap már rég nyugovóra tért, mindketten odalopództak a kerítésük mindkét feléhez, és terveket szőttek. Méghozzá arról, kit fognak megrövidíteni az elkövetkezendő napokban. 

Tolvajként „dolgoztak” már évek óta mind a ketten, és olyan sikeresen űzték az ipart, hogy soha semmire nem volt gondjuk. A sok jó zsákmánynak köszönhetően felépítettek egy- egy nagy parasztházat egymás szomszédságában, aminek a nagy kertjében ugyan vetettek ezt- azt a látszat kedvéért, hogy azt fáradságos munkával és némi megfizetett segítséggel később leszüreteljék, azonban ha a falu lakói jobban belegondoltak volna, miként tudtak a zöldségekből és a gyümölcsökből ilyen gyönyörűen faragott pipákat vásárolni maguknak, talán gyanút is fogtak volna. 

Pista bátyám, az egyik tolvaj, egyik délután nagy ráérősen pöfékelt szépen kimunkált pipájával, amikor halk nyávogás ütötte meg a fülét. Tudta jól, hogy nem egy négy lábú kistestű háziállat a hang gazdája, azonban mielőtt elindult volna megnézni, ki szólongatja, egy pillantást vetett csodaszép parasztháza felé. Szerencséjére a felesége éppen a délutáni pihenőjét töltötte, mivel öreg korára ebéd után minden nap elnyomta az álom a kellemesen hűvös parasztházban, ahová főleg a nyári nagy melegek idején szeretett bemenekülni. 

Pista bátyám két lánya és három fia már nem lakott a szüleikkel, hanem saját birtokukat uralták, amit édesapjuk vásárolt nekik még évekkel ezelőtt. A bőven a felnőttkorban járó gyerekek sohasem fogtak gyanút azzal kapcsolatban, honnan lehetnek ilyen jómódúak, és azóta sem tudták, mivel is tölti a napjait az öregük. Pista bátyám felesége szintén nem sejtett semmit sem a férje által űzött iparból, aminek a szomszédban lakó Sanyi bácsi is nagyon örült. Ő volt ugyanis Pista bátyám tolvajtársa. A két szélhámos egyik gyermeke sem örökölte édesapjuk szarkatermészetét, hanem ehelyett rendes szakmát választottak, amit mindannyian sikeresen űztek.

Pista bátyám ezen a meleg júniusi napon lassan felállt a kedvenc faragott karosszékéből, komótosan szívott még egyet a finom megmunkálású pipájából és miután meggyőződött arról, hogy senki sincs a közelben, óvatosan a kerítéshez ment. 

- Mi van Sanyikám? - súgta az udvar szélénél lévő bokornak, aminek a közepénél egy részen ki lett vágva a gally, hogy könnyebben meg lehessen érteni, mit mondanak a túloldalon.

- Szép meleg időnk van ma, Pistám. - felelt a bokor Sanyi bácsi személyében. 

Pista bácsi ezalatt pöfékelt még egyet, míg várta, hogy lassuló gondolkodású társa folytassa a mondandóját.

- És éjszaka még szebb lesz. Olyan szép, amikor a szarkák is bátran útra kelhetnek. 

- Nocsak, nocsak! És milyen útra? Hosszúra vagy rövidre? - kapcsolódott be Pista bácsi is az évtizedek óta használt kódnyelvükbe. 

- Egészen rövidre. Egy pár ággal odébb lévő fészekbe ugyanis egy tyúkocska költözött. Kicsit vén és kehes is már, hiányzó tollazattal, azonban olyan szép tojáskákat tojik, amit bármelyik szarka örömmel elfogyasztana. 

Sanyi bácsi beszédéből a szomszéd megértette, hogy egy a falujukba költöző gazdag öregasszonyról van szó, akinek mesés vagyonkája van. A jelnyelv éppen úgy volt kialakítva, hogy a beavatottak értsék a másik minden szavát, az idegeneknek azonban csak egy nagy zagyvaságot jelentett volna a beszédük, hiszen a tyúk nem repül fel a fára fészket építeni, ahogyan magától elköltözni sem szokott. 

- És van kakas is a közelben? - érdeklődött Pista bácsi, aki ezzel a mondattal azt szerette volna megtudni, őrzi- e valaki az öregasszony vagyonkáját. 

- Még nem láttam sem a taraját, ahogyan a kukorékolása sem ütötte meg még a fülemet. - örvendezett hatalmas bajusza mögött Sanyi bácsi.

Pista bátyó is nagyon megörült a lehetőségnek, hiszen mostanában már egyre kevesebbszer mertek útra kelni Sanyi bácsival a mesés zsákmány reményében, és ilyenkor is csak a szomszéd faluig merészkedtek. Fiatalabb korukban napokat is vándoroltak, bokrokban lapultak és óvatosan kérdezősködtek a helyiektől a sok mérföldre lévő falvakban is, ahol mindig akadt egy- egy gyanútlan ember, aki vándorként vagy helyi lakosként felelőtlenül hagyta szép vagyonkáját. Annyi becsületesség azonban mindig akadt a két tolvajban, hogy ha látták, milyen nagy szüksége van a pénzre annak az embernek, akit ők készültek kifosztani, mindig lemondtak erről a tervükről és egy másik aranyat tojó tyúkocska vagy kakaska után néztek. Méghozzá olyan után, amelyik örökre tudta nélkülözni az elveszett tojáskáit. 

Sanyi bácsiékra soha senki sem fogott gyanút, hiszen egy- egy vándorútjuk után minden kedves ismerősüknek vittek valami madárlátta ajándékot. Vagy egy új pipát, vagy egy kisbirkát, az asszonyoknak valami csecsebecsét, a férjeiknek pedig egy- két szerszámot, amire éppen szükségük volt. Nagyvonalúságuk miatt a falu köztiszteletben álló idős polgárai lettek, akiktől soha senki nem kérdezte meg, honnan van pénzük mindenre.

- És hányat csattogjanak a denevér szárnyai? - tette fel az utolsó kérdést Pista bátyó, ami arra utalt, hány órakor találkozzanak a megszokott helyen, a kertjeik hátuljában lévő göcsörtös körtefánál, ami minden alkalommal tanúja volt a terveik részletesebb kidolgozásának. 

- Egyet sem. - jött a válasz, és Sanyi bácsi idős kora ellenére egy pillanat alatt ellopódzott a kerítéstől.

Pista bácsi a feleletből megértette, hogy éjfélre beszélték meg a találkozót. A körtefa tövében a megbeszélt időben ott is volt a két jóbarát, egy- egy hatalmas fekete köpönyegbe burkolózva, ami tökéletesen elrejtette őket a sötétben. Pista bátyó egy kisebb lámpást is hozott magával, méghozzá olyan egyszerűt, ami erős fény sosem ad, csak imbolygó lángja mutatja az utat, amire a gyanútlan szemtanú azt is hihetné, hogy csak néhány szentjánosbogár kergetőzik tőle nem messze.

- Miért késtél? - suttogta mérgesen Sanyi bácsi a kicsit késve érkező Pista bátyónak. 

- Nehezen engedett el az asszony. - mentegetőzött a másik. - Nem tudta megérteni, miért akarok én éjnek idején a kedvenc bicskám társaságában rókát fogni, miközben semmi sem tizedeli a tyúkállományunkat. 

- Az enyém szerencsére sohasem kérdezősködik, hová megyek. Neki elég annyi, ha mindig ott vagyok, mire terít és tele van a kamra. Egyébként sem egy jó társaság, mivel mindig csak a baja van velem és folyton szapul az öregasszony. - panaszkodott Sanyi bácsi is.

- Nem mintha te olyan ifiember lennél. - kuncogott halkan Pista bátyó. 

A két jóbarát ezután részletesen megbeszélte a tervet, merről és hogyan fogják kirámolni a már régen lekotlott tyúkocska aranytojásait, majd útjukra indultak. A kertek mögött haladtak és úgy osontak, akár az árnyék. Gyakorlott mozdulatokkal közlekedtek, azonban néha már az ő talpuk alatt is megreccsent egy- egy ág, és minden apróbb neszre felkapták a fejüket, ami fiatalabb korukban sosem volt jellemző rájuk. A nyolcvanadik életévüket taposva azonban már nem tudtak olyan hangtanul és észrevétlenül járni, akár egy róka, erőfeszítéseiket viszont még most is mindig siker koronázta.

A hatalmas, nemrég felépített parasztház lustán nyújtózkodott a fekete éjszakában és sötét ablakaival együtt olyan észrevétlen volt, mint a két tolvaj, akik éppen akkor készültek kipakolni. Először az öregasszony résnyire nyitott ablaka alá lopództak, amit könnyen megtaláltak a lámpásuk eloltása után is, mivel a félig teli holdas égboltot egyetlen felhő sem takarta el, ahogyan Sanyi bácsi már azt is előre megnézte, melyik helyiség hol található a házban. Az új gazdasszony ugyanis még napokkal ezelőtt tartott egy vendégséget, amikor is a helyiek közül mindenkit szívesen fogadott, és a szomszédos fogadóból ideszállíttatott ételekkel traktált. Sanyi bácsi is ekkor figyelte ki, milyen a ház alaprajza, amit később emlékezetből is le tudott rajzolni és azzal együtt megtervezni, hogyan lopják el az öregasszony hatalmas vagyonát.

Miután a nyitott ablakon keresztül meggyőződtek arról, hogy az öregasszony úgy alszik, mint a bunda és úgy horkol, hogy egy ágyúdörgés is halk lenne mellette, az ajtó felé settenkedtek.

- A falu új lakója lehet már vagy kilencven éves. - jegyezte meg Pista bátyó az öregasszony ráncos arcát látva.

- Inkább száz. Igazi boszorkány. - helyeselt a társa is, akit erre annyira elkapott a nevethetnék, hogy majdnem csuklani kezdett.

Sanyi bácsi azzal is tisztában volt, hogy a házat egy kutya sem védi, így nyugodtan és gyakorlottan látott neki az ajtózár felfeszítésének. A munka gyorsabban ment, mint gondolta és egy pillanat múlva a két jóbarát már bent találta magát a házban. A konyhába érkeztek, ahonnan egy hosszú folyosó szélén szobák tömkelege sorakozott. Miután a konyhában a vitrinekből lassan telepakolták a csörömpölés elkerülése érdekében lúdtollal kibélelt zsákjaikat, elkezdték sorra venni a szobákat is. A harmadikban aludt az öregasszony, így azt a helyiséget kihagyták, azonban az összes többiben találtak valami olyan apróságot vagy pénzt, amit az értéke miatt nem akartak ott hagyni. Már éppen az utolsó helyiségbe nyitottak be, amikor megnyikordult mögöttük a frissen lefektetett padló egyik deszkája. 

- Ez te voltál? - suttogta rémülten Sanyi bácsi Pista bátyónak, aki csak rémülettel telt arccal megingatta a fejét válaszként. 

- Na, most aztán megvagytok, tolvajok! - ugrott elő mögülük hirtelen az aprócska öregasszony, egy nagy lámpással a kezében.  

Sanyi bácsi és Pista bátyó egy pillanatra nem látott semmit sem a szemükbe világító hatalmas fényártól, azonban egy idő után megszokták a világosságot. Bár még sohasem álltak szemben egyik ház tulajdonosával sem az évek során, csak a kifosztott vándorok elől menekültek néha, mégis Pista bátyónak támadt egy ötlete, amivel a fürge, de ártalmatlannak tűnő öregasszony karmai közül kiszabadulhatnak és a zsákmányt is megtarthatják. 

- Ó, mi nem vagyunk rossz emberek. - kezdett bele Pista bácsi, kedvesen nézve a még mindig a lámpást az arcába nyomó, elszánt öregasszonyra. - Csak segíteni szerettünk volna a néninek, mivel az egyik szomszédunktól hallottuk, milyen rosszul rendezte be a házát. 

- Nálunk, ebben a faluban, tudja, az a szokás, hogy minden értékünket egy szobába gyűjtjük össze, amit jobban megerősíttetünk a többinél, és így senki sem tudja ellopni őket. - jött bele a beszédbe Sanyi bácsi is.

Az öregasszony úgy tűnt, elhiszi minden szavukat, így most már bátrabban folytatták.

- Ráadásul, aki nem a helyi szokásoknak megfelelően rendezi be a házát, azt senki sem fogja kedves szomszédjának gondolni a faluban, amit maga még kijavíthat azzal, ha holnap sürgősen felfogad néhány markos legényt, akik átrakják a nem jó helyen felállított bútorokat. 

- Tényleg? Hát akkor köszönöm a tanácsot. - mondta az öregasszony.

- Mi csak meg szerettük volna könnyíteni a dolgát és még azelőtt elkezdeni a munkát, mielőtt túl sok falubelit meghívott volna az otthonába. 

- Azonban ha a mi jól megerősített kamráinkban helyezi el a vagyonkáját, ott semmi bántódása sem fog esni, miközben attól a fáradságos munkától is megkímélheti magát, hogy feleslegesen átrendeztesse a házát. - mosolygott ravaszul Sanyi bácsi.

- Emellett mi még ajándékot is tudunk venni a falubelieknek a pénzből, akik így biztosan a szívükbe fogják zárni magát, még úgy is, ha máshogy néz ki a háza, mint ami a faluban a megszokott. - fejezte be a történetet Pista bátyó.

A két minden hájjal megkent, kissé hajlott hátú tolvaj elégedett volt a hirtelen összetákolt ötletükkel, aminek a segítségével, ha minden jól sikerül, nem kell lemondaniuk a mai mesés zsákmányukról.

- Tudják, nekem mégiscsak az lenne a legmegnyugtatóbb, amit elsőként szerettek volna tenni. - gondolkodott el egy pillanatra az öregasszony, mire mindkét tolvaj figyelni kezdett, hiszen tisztában voltak vele, hogy a következő pillanatban fog eldőlni, a tyúkocska tojáskái kicsúsznak- e a két öreg szarka tollai közül.

- Nem szeretném, ha a falubeliek megszólnának a házam berendezése miatt, de erre nem is lesz szükség, hiszen maguk voltak olyan kedvesek, és azért jöttek ma este a házamba, hogy segítsenek mindent a helyi ízlésnek megfelelő helyre tenni. 

A két lókötő nagyot nyelt az öregasszony szavainak hallatán, azonban nem szerették volna, ha az egész falu előtt kiderül, mivel is foglalkoznak valójában, így inkább vállalták az egész éjszakán át tartó bútoremelgetést és pakolást, amit agg koruk ellenére igyekeztek fürgén végezni. Az öregasszony napfelkeltéig árgus szemekkel figyelte minden mozdulatukat, hiszen tudta ő nagyon jól, miért is repült a háza tájékára ez a két jómadár, akiket a saját csapdájukba csalt bele. Napfelkelte után azonban hazaengedte őket, hogy a kertek alatt ne a falu lakóinak szeme láttára vonszolják haza fáradt végtagjaikat. 

Sanyi bácsi és Pista bátyó az öregasszonnyal a későbbiekben is igyekeztek jó viszont ápolni, mivel nem szerettek volna még egyszer a ravaszsága áldozatává válni, emiatt pedig a többi falubeli is nagy tiszteletben tartotta az új lakót a két öreg tolvajjal együtt. A csúfos eset után pedig egyik szarka sem akart többet tojást lopni, és inkább megelégedtek azzal, amilyük volt, még akkor is, ha a vagyonukhoz egyáltalán nem tisztességes úton jutottak hozzá. Az öregasszony is tisztában volt ezzel, azonban soha senkinek nem beszélt arról, ki lehetett az a két jó ember, akik az éjszaka közepén szívességből átrendezték a házát, miközben a feleségeik nem is tudták, a férjeik hol és mivel töltik az idejüket. És ez mindhárom érintett szerint így volt jó.

Itt a mese vége, fuss el véle! 

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések