Míg ólom színével kelt a nap,
s fukar kézzel mérte sugarát,
a parkban üresen állt a pad.
Hallottam a lelked sóhaját.
Koppant a csend lépteim nyomán,
s itt legbelül búsan hallgatott,
lehajtotta fejét a magány.
Hullt a levél, s csak álltam ott.
Libbent kacérkodva a széllel,
forogva zizzent, tovaszaladt,
karikázót táncolt a légben.
Hulló levél a lábam alatt.
Zörrent a fű, zuzmótakaró,
színes e táj fekete, s ezüst,
nem pihen az örök alkotó.
Leányarcod elszáll, mint a füst.
0 Megjegyzések