Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Csikai Gábor: Tízezer szó 1.


(1-100)

-tól –ig helyzeteket satíroznak agyamba a vágyak miközben páros lábbal száll belém a holnap felrúg majd vigyorgó szmájlikat éget a húsomba ezek lesznek a kapuk melyeken át paraziták buszoznak az ereimbe és felfalják az álmaim fogatlan szájukkal csámcsogják csócsálják a holnapjaim titkaim barátságaim szerelmeim és tán nevetnének is rajtam de beléjük fojtotta a levegőt a kozmosz végtelenségének tudata így hagyják a dolgot és inkább vérsejtjeimmel párzanak nyögéseiktől visszhangoznak érfalaim hangjuk nyomása feszíti a sejtmembránokat szinte pattanásig én meg csak állok ott továbbra is apátlan anyátlan és rettegve nézek az égre várva a pillanatot mikor fog a fejemre hullani a hold

(101-200)

ülök gyermekkori álmaimon és hallgatom hogyan indul oszlásnak a nyár hogyan párolog fel az égbe a június a július az augusztus forró kezeikkel hogyan tépik füstté magukat ártatlanságuknak már vélelme sincs csak félelme minden hajnali harmatukat megitták borgőzös éjszakákon most szárazak mint a sivatag lassan csonttá aszik bennük a csend és felnyüszítenek reszketeg hangon három teliholdjaik így várják a farkasokat vérből sárból és gennyből összefagyott dombtetőkön de már a farkasok se jönnek már a kutyák sem ugatják meg a szétrágott tükörtestüket mert hamisan verik vissza a napfényt és sántán táncoltatják a rég elfeledett kánikuláktól mámoros fotonokat végig a hatalmas űrön

(201-300)

szívem jobb pitvarában egyre nagyobb halomba gyűlnek a diófalevelek nem gereblyézem össze őket nem gyújtom fel csak hagyom hogy lassan elkorhadjanak és pusztulásuk gázai felpumpálják az izomrostokat mint a zeppelinek szállnak így az ég felé én rájuk kötözöm mindazt ami rossz volt ebben évben és az égbe küldöm ott hangos csikorgással vésődnek bele a kora őszi felhőkbe belerágják magukat testükbe és közepükben megülnek mint magok a gyümölcsben de sosem csíráznak életért könyörgő kezeket a menny felé nem mormolnak imát egy talán létező úrhoz csak ülnek ott felhőburokba tekeredve és türelmesen várják hogy egyszer kihámozza onnan őket egy talán létező kéz

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések