Van valami, amit végképp nem értek.
Mért' nincs földhivatal, ki helyrajzi számát
tudná, az égi törvényszéknek?
Megírnám nekik, e rengeteg törvényszegést,
de érzem a szándék, még nagyon kevés.
Mert nincs e-mail cím, s irányítószám sem,
törvényes utamat, így hiába kerestem.
Más lehetőséget, mivel nem leltem,
bár igaz, egészen nem így terveztem,
ezért beadványom, rímekbe szerkesztem:
Kik fent ítélkeznek és ki tekintetes,
adjon helyt most ennek, mert ez csak úgy helyes.
Túl sok jogtalanság létezik a Földön,
miért jogerősen oly' kevés a börtön!
Bár következménytől, nem is kicsit félek,
Föld-lakó jogommal, mégis csak, hagy éljek.
Afrikából jöttünk, árasztva a Földet,
nyomunkban tetemek, vég nélkül hevertek.
Tőlünk még "neandervölgyi" is rettegett.
Nekünk nem számított, hogy ők is emberek.
Később haszont lestünk, kint a nagyvilágban,
társainkat tartottuk rabszolgaságban.
Ha nem tett kedvünkre, vagy épp nem dolgozott?
Korbácsot jutalmul, később bitót kapott!
Szétmarcangolt lelkek szálltak mennyek felé,
embereket löktünk, vad farkasok elé,
Isten fiát küldtük, rút kereszthalálba.
Aljas mód' csúfoltuk Őt : "Zsidók királya!"
Feltámadt és felszállt az égi világba.
Most hozzá könyörgünk? De tudom hiába.
Aztán borzalmasabb, gonosz tettek jöttek.
Vérét ontottuk ki térítettleneknek.
Szent földet feldúltuk, Isten szent nevében,
volt akit megfőztünk a saját vérében!
Hoztuk fondorlattal a boszorkányságot.
Tűzhalált halt mind, az ki tudásra vágyott.
Aljas gyilkosokat ültettünk fel trónra,
levágott fejeket, rothasztott sok kopja
és, hogy mondjak ennél még rosszabb dolgokat?
Sok kegyetlen kalóz szolgált, királyokat!
Pár száz éve, jutottunk egy új világba.
Ott a természettel éltek barátságban.
Ők szívvel fogadtak. Mit is kaptak érte?
Bennünk ölés vágya élt, soha nem béke.
Vágtató gyilkosok hányták mind kardélre,
átkozott betegség ölte, ki túlélte,
elvettük földjüket, kivágtuk a fákat.
Ki merné nevezni ezt, apró hibánknak!?
Wigwamjaik helyén, toronyházak állnak.
Írmagját töröltük, rég e szép világnak.
Csodálom, hogy ezt mind baj nélkül túléltük!
Most a tudás rögös, vad útjára léptünk,
nem látott e Föld még, ennyi gyilkos fegyvert.
Milliónyi számra gyilkol, ember: Embert.
Sebezzük a légkört, szennyezzük a tengert,
nem lelünk vidéket, hol nem látunk sebhelyt'.
Légkörünk legszélén, ezer szemét száguld.
Azt hittük a kozmosz, előttünk kitárult?
Tán pont azért nincs már, aki angyalt látna,
hisz' csak ritkán jönnek. Akkor is vigyázva.
Keresetem zárom. Nem kérek kegyelmet!
Azt hiszem, nem jár már ez az embereknek.
Tettestársaimnak, szeme meg sem rebben.
Túl sokan nem hisznek a végítéletben!
Ezt a vallomásom, kényszer nélkül tettem.
Sokszor már szégyellem, hogy emberré lettem.
Nem tudom mi lesz majd? Nyugalomra vágyom.
Tűnjön planétánkról, végleg a rémálom,
döntést elfogadom, felmentést nem kérek.
Megfellebbezhetetlen, legyen az ítélet!
0 Megjegyzések