Kerecsényi Éva: Szívek a homokban

Álmodom?
De hisz talpam a talajt éri,
s a sóhajtásnyi csendben
te vagy, ki arcom fürkészi,
s ahogy a felhők rásimulnak
a meztelen égre,
úgy fodrozza bőröm
ajkad érintése,
éj sötét torkából
ha kiszabadul a reggel,
bebábozódott vágyak
szárnya félve rebben,
és miközben ujjam
csendre inti szádat,
szívem csöpp manói
ádázul kalapálnak,
nincs ereje a szónak,
hangom elnyeli a tenger,
s partra sodorja egy hullám
homokba rajzolt jelekkel.