Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Király-Bagi Judith: Egy tavaszi hagyomány margójára


Meleg tavaszi szellő borzolta a virágba borult gyümölcsfákat. Barackok már hullajtották szirmaikat. Az orgona is ünneplőbe öltözött már. A bazsarózsák épp labdáikat készültek virágba bontani. A szőlő is elvirágzott, s első hajtásai, levelei bomlottak.

Már megérkeztek az első fürge fecskék, s játékosan cikáztak a villanyvezetékek között. A nap melegében járták násztáncukat. A verebek nagy zajt csapva mosakodtak az út mélyedéseiben gyűlt hajnali esővízben, majd a fűben szárnyukat kitárva vettek hangos ficsergéssel napfürdőt. A galambok búgva szemlélték a póznák magasságából az egész környék hangos ébredését.

A család hétvégenként futott össze a szülői háznál, boldogítva idősödő szüleinket. Édesanyám konyhája hűséből nézem a tavaszi szellő játékát a lassan zöldbe szökellő fák és kellemes hűst adó szőlőlugasunk leveleivel. Étkezőasztalunkon már csak a desszert maradt, és a kávé. A szorgos anyai kezek minden mást a mosogatóba rejtettek.

– Anyukám, szokás még a májusfa? – néztem idős édesanyámra, ahogy visszaült mellénk.

– Tényleg! Régen még kaptam tőled májusfát! – nézett sógornőm a párjára szemrehányóan.

– Mert régen még lány voltál. – nevetett fel ő - Szeretnél kapni most is? – és kacéran kacsintott rá.

– Igen, szeretnék. – szállt fel sóhaja - Milyen szép is volt! – láthatóan a múltba révedtek gondolatai.

– Hát ne hagyjátok! Tessék most is májusfázni! – kaptuk a felszólítást az anyukánktól.

– Már nincs kinek! Az arám már a feleségem! – kacsintott a sógornőmre öcsém.

– Te vittél neki májusfát? – csodálkozott fiatalabbik lányuk. – Anya, te kaptál valaha májusfát?

– Ezt még nem is mesélted, hogy Apa így udvarolt neked fiatal-siheder korodban! –– szaladt ki keresztlányom száján, s néztek a szüleikre a sütemények felett nem titkolt kiváncsisággal.

– Bizony, kaptam! Nem is akármekkorát! - húzta ki magát büszkén az anyjuk.

– Akkora ágat sikerült kiválasztani, hogy a sógorral alig bírtuk el. Akkor még voltam elég őrült hozzá. – nevetett öcsém.

– Miért nem emlékszem én erre? - és édesanyám nem akarta elhinni, hogy emlékei egy része valahová a múlt ködébe veszett.

– Anyukám! Mondtam, vagy nem mondtam, de tény! A Sógor azóta se akar hallani májusfáról, pedig az ő feleségének a következő évben akkorát választott ki, hogy kismotoron se tudtuk elvinni! – és nevetve folytatta. – Le kellett szálljunk a motorról és egyikünk gyalogosan húzta maga után. Alig tudta megállítani, mert folyton eldőlt. Feldíszíteni is csak a helyszínen tudta.

– Hogy mikről nem tudunk mi! – nézett nagyot a fiatalabb lányuk.

– Apa! Ti aztán tudtatok udvarolni annak idején! Bezzeg a mai pasik! – szólt elismerően elsőszülöttük

– Ma már nem divat az ilyesmi. – legyintett a mami.

– Itt faluhelyen sem? – igaz, már nem falu volt, mióta „a közeli nagyvárost hozzácsatolták”. De hát a megszokás nagy úr...

– Nem. Eladósorban lévő lány sem maradt az utcában. – állapította meg a mami.

– Még emlékszem, amikor én fiatal voltam, volt olyan májusra virradó reggel, amikor a kiskapukat az egész utcában leszedték és összekeverve rakták vissza. – próbáltam emlékeimet felidézni.

– Na, akkor lehetett sakkozni a szomszédoknak, hogy kinek hol a kiskapuja! – kuncogott öcsém két lánya.

– Legalább fél nap kellett hozzá, mire kiderítette mindenki, hogy a sajátja melyik szomszédhoz került. – kapcsolódott a beszélgetésbe ekkor édesapám. A két fiam nevetve eszegette a finom sütiket, a nagyi elégedettségére.

– Csak abban az évben volt ilyen. Előtte sem, utána sem. Talán elfogták a fiúkat és megbüntették. – kavargattam kávémat. - Nem csak a mi utcánkban csináltak galibát akkor, hanem a falu más részén is, úgy emlékszem.

– Nem is hallottam róla azóta. – tette vissza üres csészéjét az asztalra édesanyám. – Tulajdonképpen az se derült ki, hogy valójában kik csinálták.

– Mami! Nekem abban az évben egy falubeli fiú azt ígérte, hogy száz szál tulipánt fog hozni. – ráncoltam homlokom, miközben édesanyám felé fordultam.

– Azta! És kaptál? – csodálkozott rá sógornőm.

– Én nem emlékszem, hogy valaha kaptál volna májusfát. – fűzte hozzá öcsém, és kétkedve nézett. – Mi ebből valahogy kimaradtunk. Vagy nem?

– Hát. – vontam meg vállamat - Én is csak néhány hervadó tulipánra, és néhány szétszórt sziromra emlékszem. - sóhajtottam nagyot.

– Akkor tartotta a szavát a fiú? – kíváncsiskodtak a hölgyek, mind a hárman egyszerre.

– Pár szál eléggé viharvertet találtam. – fűztem tovább.

– Kislányom! – vett mély levegőt anyám, s latolgatta, hogyan is mondja, hogy ne legyen belőle sértődés ennyi idő után se. - Apád kiment, s mire felkeltem, összeseperte.

– Összetakarította Apuka a májusra hozott tulipánokat? – rökönyödött meg sógornőm. -Azt meg kellett volna számolni annak, aki kapta! – kerekedett a szeme.

– Nem volt ráírva, hogy kinek jött. – mentegetőzött édesapám. Tudhatta volna, hiszen csupán én voltam lány a háznál „eladósorban” – ahogy akkoriban faluhelyen mondták. Ha névvel nem is látták el, mert nem szokás, automatikusan lehetett volna tudni. A szomszédok, akik látták apám szorgos ügyködését, tudták is, épp csak nem szóltak nekem.

Egy feketerigó röpült el a lugas fölött a szomszéd háztető gerincére, onnan küldte a világba tavaszköszöntő szerelmes dalait, minket is megörvendeztetve, ahogy kávénkat kevergettük.

Tavasz volt, a nap minden erejével. A természet életre kelt, mint minden évnek ebben a szakaszában. Lágy szellősusogás és tavaszi napsütés előcsalogatta a madarakat is napfürdőzésre. A verebek hangos ficsergése keveredett a szomszéd fáján kopogtató fakopáncs zajával, a napon repkedő fecskék szárnyának suhogásával, a virágról virágra röpködő méhek zümmögésével. A napsütötte meleg falon napfürdőt vettek az előmerészkedő legyek, majd erőre kapva a melegtől az asztal fölött köröztek lesve, hogy valami finomságra lecsaphassanak.

– Ezt már sose tudjuk meg! – nevetett a két fiatal unoka.

– Az esti bálban a srác rákérdezett. Én meg állítottam, hogy nem láttam ötven szál tulipánt sem, nemhogy százat!

– Pedig alig győzte apád felsöpörni.

– Na, tessék! – szaladt ki sógornőm száján. – Ugye, hogy ott volt az a száz szál tulipán!

– Meg akkor még annyira fiatal voltál. Ki gondolta, hogy neked hozták! Azt hitte apád, hogy eltévesztették a házat. – és érződött szavain, hogy teljesen helyénvalónak tartotta apám söprögetését. Nincs helye az ő portáján semminemű szemétnek.

– Jaj, de kínos ez még ennyi idő után is! – nem tudtam mást mondani hirtelen. Azt már el sem mertem mondani a családnak, hogy egész éjszaka alig mertem elaludni. Meg akartam lesni, amikor a tulipánjaimat hozzák, de nem bírtam ébren kivárni.

Az utcabéliek szépen, lassan megöregedtek az elillanó évek alatt. A fiatalok mind férjhez mentek, megnősültek, sokan el is költöztem már. Ám ennek a májusnak az emléke velünk maradt, hogy legyen mit mesélni gyermekeinknek a hagyományainkról

Reactions

Megjegyzés küldése

11 Megjegyzések

  1. Hát bizony, régen még tartották ezt a szép hagyományt, jó volt, élvezetes volt olvasni, felidézte a régmúltat.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik. Jó, hogy megírtad. Ha akarsz folytatást feleségemnek van 1-2 sztorija Nagyvárad mellől. Ott kicsit "lassabban telt az idő és náluk úgy 25 éve még voltak ilyen sztorik. Üdv. Koöszörüs Zoltán

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon szép! Kár, hogy sok helyen nem élnek már ezek a hagyományok. Jó volt olvasni!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű írás, jó volt olvasni..... Sajnálom, hogy a hagyományok megfakultak, nem sok helyen van már ez az idill...!!! 💖

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű írás, jó volt olvasni..... Sajnálom, hogy a hagyományok megfakultak, nem sok helyen van már ez az idill...!!! 💖

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű írás, jó volt olvasni..... Sajnálom, hogy a hagyományok megfakultak, nem sok helyen van már ez az idill...!!! 💖

    VálaszTörlés
  7. Nagyon kedves történet, igazán szívmelengető! 😊 Jó dolog a régi hagyományok ápolása. 🙂

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép történet, szívesen olvastam volna még a folytatást a család beszélgetéséről. Annyira meghatóak ezek az ilyen történetek, amik sajnos ma már nagyon ritkán fordulnak elő. Bár én kirándulásainkkor láttam még kisebb falvakban feldíszített májusfát, néhányat, jó lenne ismerni a történetüket. Köszönöm ezt a szép kis mesébe illő történetet Judit. Nagyon szépen megfogalmaztad, körbe írtad, szinte láttam a fecskéket, madarakat, a legyet, ahogy a süteményre akar leszállni és a nevetgélő családtagokat. Minden jót, további jó írást neked ! :)

    VálaszTörlés
  9. Szép hagyomány, sajnos ma az ilyesmit elintézik a facebookon. Ma kevésbé tartanak ki egymás mrlletz enyire a fiatalok. Elektronikusan minden megy, kicsi az igény a személyes kopcsolatra.

    VálaszTörlés
  10. Aranyos visszaemlékezés szép leíró részekkel. (Pálos-Líra Diána)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szép emlékeket idézel fel,jó volt emlékezni a fiatalkori életünkre,köszönöm.

    VálaszTörlés