Ahol Tóth Olivér Vnoi írásai megjelennek, ott meg kell állni. Sorai odabilincselik az olvasó szemét, értelmét, kíváncsiságát. El kell olvasni merengéseit, gondolati tartalmait. Többször is, mert nem könnyűek, de ha elérik a befogadót, akkor libabőr van. Hogy miért? Mert hatnak! Ütősek! Érzelmes lélekragyogások! Egyszerre fájdalomról és örömről mesélnek, megsiratnak és gyönyörködtetnek. Versei emlékezések a múltban, merengések a jelenben, képzelődések a jövőben. Ezekhez járul a gazdag lírai én, a belső kitárulkozás, az adni akarás.
Kedvelt témája az istenhit, amely egyre nagyobb szerepet kap költészetében. Többnyire még jelen van a nehéz sorsú gyermekkor, a roma népcsoportjához fűződő mély identitástudat, az emberi kapcsolatok sokszínűsége, az érzelmi rezonancia, a már beszippantott irodalom és József Attila. A kedvenc! Akihez olyan alázattal szól, mintha a barátja lenne.
A költő nyelvezete egyszerűen pazar, káprázatos! Olyan képeket alkot, amelyek a saját tehetségéből pattannak ki, szerintem csak úgy. Jelzős szerkezetei, metaforái egyéniek, sajátosak. Kifejezésmódja sokrétű, utánozhatatlan.
Valami megfoghatatlan csoda összpontosul lírájában: lebilincselő, elgondolkoztató, értelemre, érzelemre ható, lelket megrengető kincs.
Olvassák/olvassátok szeretettel Tóth Olivér Vnoi csodálatos verseit!
Földvaginás
bocsáss meg esélytelennek és pontatlannak véltem a teremtést
grammatikájának minden állításod amiről úgy hittem gondoltam
tettem lehetséges hogy a lehetetlen is bizton megállítható néhány szóváltásra
ahol éppen te és Ő van és úgy ahogy jól esik maga a kegyelmes Isten
pofátlanság és vádlás egy úri embert szidalmazni vak hűségéért hitében
egy csaló kegyelmeiben bújó szűz önmegtartózkodásában dögönyöző nő
kinek termeiben vetett és termő gondolat a bűn általi szép és jó nem átall
egy bőségben fertőződött kor keszkenőibe bohócsminket töröl a lélek
szeretnéd a neked aktuális testesség legyen karcsúsított ing vagy tunika
s ingerlő bűntudat legyen ketrecbe zárt zsírégető pálmázott Jézusszauna
anyád méhében majd ünnepelnek a már ünnepeltek egyszer kétszer
harmadszorra talán beteljesített ígéret terhei alól mentesít a gravitáció
egy feslett négylyukas gombot varr magára a szerencse áldásává lehess
mert meztelen égtájak bordáít szűkíti rád sóhajaival lépteivel a sors
orrod alá dörgölt tűznyelő halálok táncolnak kéjesen élő selymeikben
oldott gyötrelmeid tevecsordák irgalmas szamaritánusokat menekítenek
földvaginás combfixeidet porodat halmokba hordják szolgaszelek
keresztben ragyogó korcs csillag vakítja árnyékod Egyiptom felett
engedelmet kérsz én megengedem hogy bennem minden hamvasztó hét
hetedik napján megpihenj de oldozz fel ha úgy véled elmulasztottalak
Ádám árbócain
Felengedett gátak alól a buzgó vizet feszíts meg
Szemérmességem szivárog veled tartóztass meg
Áruld el honnan hová megyek elébed csaljalak meg
Hol harapós csókjaidban ajkaimat elnyeled bánj meg
Mad emlékezz állandó tejfogaim repedéseiről meg
Hova megalkuvások siralmak boldogságok kövesedtek
S szuvasságom sósivatagjaiban üveggé lettek átlássalak
A test árnyékot legeltet és hozzád hűlök apám keresztfám
szépülök arcomon lányok anyák kendőzött kertjei nyílnak
Bimbóimra párzó kurtizándongók hordoznak lándzsákat
Utolsó vérét megereszteni a halott szentlelkű világ fiának
Magam is hímvesszőit hervasztom a világ téltavaszának
Növök mint Jób hátán a púp nem lesz nálam jobb szentetek
Terhes isteni egyezkedés tart a rosszal emelt fővel is biccentek
Konyult vulvákat izzít nyelvemen egy megnevezetlen jóságnak
Koldusruhában fehér havon fekete szén piros lapát égő arca
Anyáim méhkályháiban egyensúlyában mészköves gleccsereket
Olvasztó kohók a szégyeneket pecsétes bélpoklosalmákat tálalják neked
Ádám árbócain jós termőföldeket kárhoztató révület porlad az anyatej
Föld alá vetemedett teremtés dicsőíts meg s megdicsőítelek
Hajnali kódorgás
A várótermek ajtajaira üvegfátylat vont a szél murmog remegsz
elmélkedsz talán csillagpenészesen rozsdált félkalapod alól
megvont szemöldököd ívébe kapaszkodik egy épp most karjaiból
fogyatkozó hold egy ásítás a magadba fáradtság gyönyörében
A sarkak bányabejárataiban csapdákat kerülgető tenger támad
Szürke egerek kezeikben domborított macskák nyája naplementék
Sínpárok ha vigasztalnák a múlást egyre másra hullásukban
Talán kövérebb mélyebb erszényű lenne a kenguru jelen bája
Az üres padok kupék és kihűlt hátú újságlapok olvasd ki őket
Az ölelés sajgás és egyedüliség nyomdáiban veretes betűkből
Megváltott jegyeidet névtelen határtalan és parttalan országok
Kezelik mint kézzel halászók tenyérmágneseikre vonzva mindegy
Lidércérzet és kés hajléktalanság telepedik tompa csontjaid közé
A hajnal gramofonjait élesíti az ébredést kürtjeit könnyíti fénylik
Míg egy gémnyakú felhő dohossága sétáltat te szellőzteted dereng
Tudod kacsint talán vagy elfedez míg az egyik én a másiktól kislisszol
Evezőivel mintha lekésné a most induló hazafelé tartó utolsó vonatot
A lapátos cinkosság rádcsodálkozik s mire keresnéd ott azt aki voltál
Félálmosságban szemet szúró hitványságod társad minden tényszerű
Félárbócra engedett zászlók a könnyek holtbiztos kenuidon utánunk
Az interjút készítette Klotz Mária szerkesztőnk. Első megjelenés a Stand-Art magazin facebook oldala.
Fotó: Tóth Olivér Vnoi portréja, Duna Televízió
0 Megjegyzések