Piros foltok, sávok,
kék színben ég az ég.
Finom karcolások
mögött a messzeség
alig használt ecset,
alig fonnyadt virág
kezdődik újra egy
ok – okozatiság.
Mintha én indulnék,
mintha tiszavirág
repkedne körül rég,
jön majd egy más-világ.
Rohanni esztelen.
Lágy dallam simogat,
riaszt a félelem,
velem kel fel a Nap.
Állj mellém tiszta ég!
Ne engedd el kezem!
Szívem örökre kék.
Szeress, hogy érezzem!