Ha már nem adna semmi szépet az élet,
már akkor is úgy érzem, megérte élnem,
hisz utamon, mellém sodort az élet,
öröm, boldogság, hogy ismerhetlek Téged!

Lelkem kereste elmerengve lelked,
tekintetem pásztázta tekinteted,
hangod kerestem a tavasz zsibajában,
mosolyod minden virágszirmában!

A teremtő nagy alkotó, s bölcs ember,
boldogan jutalmaz, vagy sors által megver,
ha kéred, társat ad a magányosnak,
mint elemózsiát a vándor koldusnak.

Tiszta szívvel merjél kérni,
ha kell bocsánatért esedezni,
tiszta szívvel adjál ha adsz,
s magányos sohasem maradsz.

Köszönöm a sorsnak, köszönök mindent,
már tudom miért adott, vagy el miért vett,
már mindent tudok, melletted mindent érzek,
már a jövőbe is tiszta szemmel nézek!