Eltévedt szürkebálna bolyongott a Földközi-tengerben,
látták a francia partoknál,
de Nápoly, Róma és Genova közelében is,
pedig, azt mondják, a szürkebálnák ritkán tévednek el,
próbálom elképzelni, ahogy megromlott szemmel
hazatalál a szelíd májusban, a melegben,
látja az óceánt, ahogy én a házat, melyben éltem,
leeresztett redőnyök őrzik, már sehol a két szoba,
anyám gyengéd keze, konyha, kamra, sehol az udvar,
szekérkerék küllői közt sarjadó csalán,
ott kezdődött minden, szemben az éjszakával, holddal,
azóta semmi nem köt semmihez,
álmodom az elküldetlen leveleket,
a hervadt-arany lombokat, az erdő útjait és csapásait,
idegen vagyok itt, átutazó, akinek a nevetése keserű,
aki fölött egy ostor végighasítja a levegőt,
hallom a húsba metsző szíjak hangját, a botokét,
ahogy bevágódnak a páskom földjébe,
homokba zuhanó halott lábamhoz,
eltévedtem, nincs út visszafelé, ahogy a szürkebálnának,
én tudom: üres a ház, a kert, a mező, jég-karácsony lesz.
0 Megjegyzések