Tóth Csilla: Whitman nevet

Roney kint ül a kedvesével,
valamit súg neki, nem tudom,
langymeleg és csendes az éjjel,
szekerek járnak a földúton.

Elmegyünk innen, halkan mondja,
elmegyünk innen messzire,
az ember itt csak a világ rongya,
nincs mire várni, nincs kire.

Roney másnap az árkot ássa,
a kedvese bent van, varrogat,
a dróton madár, a szívben lárma,
a kedvese ruhákat hajtogat.

Madarak ülnek a villanydróton,
alatta áll és messze néz,
New Yorkban szól a jazz, a pulton,
whisky, issza egy jazz zenész.

Összepakolnak, hajóra szállnak,
Karácsony körül, hullt a hó,
a tenger felett csak madarak járnak,
gyorsabban repülni volna jó.

Roney mesél, a mama jött el,
a kedvese babát vár, kisfiút,
csillagászati eszközökkel,
örökös állóháborút

vívnak az írek a corkiakkal,
egy varjú valamit hajtogat,
míg árkot ásatnak honfiakkal,
a tündöklő kelta ég alatt.