Egyszerre ébredek a fázós reggellel,
Felsejlik az égbolt világos pasztellel.
Álmomban ölellek, éppen elbúcsúzol,
s az aranyló porszemek örvénye súrol.
Libben a függönyöm holló fehér fátyla,
Felcsendül a múltból cigány-asszony átka:
" Messzire kerül majd fajod boldogsága"
"Vágyhatok, vágyhatok majd a mátkaságra?"
"Majd ha a vén fenyő gyümölcsöt vajúdna,
ha a folyó mélyén öröm tüze gyúlna..."
"Voltam én már mátka, nem fog már az átka!"
Elréved, mögém néz és a fejét rázza:
"Nem vágyhatsz, nem vágyhatsz Te a boldogságra!
Átfog, átölel a koporsód magánya..."
Jó lenne felszállni, madár lánnyá válni,
Jó lenne libegni, mennyországba szállni,
Jó lenne leülni egy út menti kőre,
Ott ülni, maradni örökös időre.
Miatyánkot szórni útszéli keresztre,
Megkérdezni halkan: Jézusom, szeretsz-e?
0 Megjegyzések