Mosolyod fénye zuhant
ma rám,
megláttam ragyogni
a barna szemfenék
legmélyén felcsillanó
szikrát,
éreztem, amint
a kialudt szív kanóca
lobban,
a kohó
berobban,
s lelkemet a tiedbe olvasztva
valami közös, emberfeletti
megfogan,
a megrezzent megfoghatatlanság,
egy moccanás,
véset
a szívben a bal pitvar falán,
végzet,
ráeszmélés,
elnyomom,
csak a szárnyalást
hagyom
a sztratoszféra légüres
párkányán,
szédít a fojtogató
oxigénhiány,
pulzusom eget ver mozdulatlanságom
platformján,
szempillám simít, arcod minden apró
vonásán,
s csak lopjuk egymást,
elnyúlt pillantásokba,
az asztal két
oldalán.
0 Megjegyzések