Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Megnyílt a Ferenczy Múzeum új állandó kiállítása


Megnyílt a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) új, A gyűjtemény (1900-2022) című kiállítása, amely 122 év alkotásaiból válogat. Az időről időre megújuló tárlat 2028. március végéig látható a Ferenczy Múzeumban. 

A Magyar Géniusz Program 65 millió forintos támogatásával megvalósuló kiállítást szombaton bemutatva Prosek Zoltán, az FMC igazgatója kiemelte, hogy a tárlat félig állandó, hiszen bizonyos elemei évente, félévente megújulnak. Ilyen például a Szentendréhez kötődő művészeket kamarajelleggel bemutató retrospektív kiállítás az első teremben, illetve a harmadik terem, ahol a későbbiekben régészeti, néprajzi, helytörténeti kiállítás lesz látható, ezek szintén kapcsolódnak a válogatáshoz.

Így lehetőség nyílik arra - mutatott rá Prosek Zoltán -, hogy a közönség jobban megismerhesse az FMC gyűjteményét, a változó kiállítási anyag tartalmába pedig a látogatók is beleszólhatnak.

A Magyar Géniusz Programmal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy "vidéken van az identitásunk 90 százaléka, ott őrizzük, és ott dolgoznak az identitásunk őrzői is". A program lehetővé tette a fejlődést - folytatta -, amelyet korábbi programok is biztosítottak, ám a Géniusz volumenében a legnagyobb. A kismúzeumok, a megyei múzeumok nagyszerűen használják fel, és a megyei hálózat megérdemli, hogy foglalkozzanak vele - mondta az igazgató.

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Miniszterérim parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: a kultúra akadálymentesítése azt jelenti, hogy mindenki, függetlenül attól, hogy az ország egy apró településén vagy megyei jogú városában él, egyenlő esélyekkel férjen hozzá mindenhez, ami érték, ami kultúra.

Emlékeztetett arra, hogy a térség kiváltságos helyzetben van, hiszen "óriások között vagyunk, az ő lábnyomukban járunk, és ezek az alkotók sorra egymásnak adják a műtermi kilincseket". A most megnyílt kiállítás időutazás - folytatta -, amely "arra sarkall, ne csak szemlélői, hanem tevőleges részesei legyünk az alkotóközösségnek" az alkotók és örökségük megvédésével, megőrzésével magunknak, gyermekeinknek és az utánuk jövőknek.

Demeter Szilárd, a Magyar Géniusz Program kuratóriumi elnöke, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója azt mondta: a program egyik küldetése a létrejöttekor az volt, hogy a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségével "újraszínezze" a Kárpát-medence magyar térképét. A magyar kulturális tér szerkezete nem túl szerencsés - mondta -, hiszen "Budapest-centrikus kultúrában élünk". Úgy fogalmazott: azért találták ki ezt a programot, hogy "a magyarok mentális térképén a fehér foltokat lekaparjuk, előhozhassuk és megmutathassuk a tágabb értelemben vett couleur locale-t." Másfelől pedig az volt a cél - tette hozzá -, hogy a helyi értékes örökséget az egyetemes magyar kulturális örökség összefüggésrendszerébe helyezze.

Csapláros Andrea, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Ferenczy Múzeum kiállításában az új kontextusok bemutatása tükröződik. A szentendrei muzeológusok is azok közé tartoznak, akik a múlt és a jelen értékeit mentik át a jövőbe, és ezt a szakmai kompetenciák folyamatos fejlesztésén kívül nem lehet másként tenni, mint szenvedéllyel - fűzte hozzá.

Fülöp Zsolt polgármester egyebek mellett arról beszélt: a kiállítás példaértékű abban, hogyan lehet programokat megújítani, térben és időben teljesen különböző korokat, alkotókat összekapcsolni.

A tárlaton olyan kiemelkedő művek is várják a közönséget, amelyek régóta nem voltak kiállítva, de látható válogatás az új szerzeményekből is. Az érdeklődők a többi között a 20. század olyan meghatározó, szentendrei alkotóival találkozhatnak, mint Barcsay Jenő, Bálint Endre, Czóbel Béla, Deim Pál, a Ferenczy család, Korniss Dezső, Kmetty János, Vajda Lajos, illetve Kaszás Tamás, Szentirmai Zoltán. Emellett külön szekció foglalkozik a szentendrei Vajda Lajos Stúdió művészeinek munkásságával - olvasható a kiállítás ismertetőjében.

A tárlattal egy időben nyílt meg a múzeum felső szintjén az ISBN művészeti könyvesbolt, amely az FMC saját művészeti albumain kívül hazai és régiós kiadású, limitált példányszámú művészeti könyveket, egyedi kiadványokat kínál.

A gyűjtemény (1900-2022) című tárlat kurátorai Danka Zsófia, Kigyós Fruzsina és Prosek Zoltán művészettörténészek, a kiállítás 2028. március végéig látható a Ferenczy Múzeumban.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések