Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Renoir, Csontváry és Gulácsy is szerepel az idei palettán


A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria is nagy nevekkel készül idén


A Szépművészeti Múzeum többek között nagyszabású Csontváry- és Renoir-kiállításokkal, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) pedig egy Gulácsy-életműtárlattal várja a közönséget 2023-ban.

Tavaly a Szépművészeti történetének legerősebb évét zárta, négy világszínvonalú életmű-kiállítással. Cezanne-, Bosch-, Matisse- és El Greco-kiállításainak köszönhetően a múzeumba rekordszámú, 750 ezer látogató érkezett, sőt, a Magyar Nemzeti Galériával együtt az intézmény egymilliósnál nagyobb közönséget fogadott – tekintett vissza 2022-re keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Szépművészeti Múzeum –Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.

Baán László felhívta a figyelmet az MNG még két hétig nyitva tartó Vaszary-tárlatára is, amely már 80 ezres látogatottságnál tart.

Az idei tervekre kitérve a főigazgató kiemelte A festő és modelljei címmel szeptember 21-én nyíló, Pierre-Auguste Renoir alakábrázolásait a középpontba állító nagykiállítást.

Az impresszionista mester életművéből Magyarországon most nyílik majd az első átfogó tárlat, amelyet évek óta készítenek elő a párizsi Musée d'Orsay-val és Musée de l'Orangerie-vel együttműködésben, de több más nagy gyűjteményből is érkeznek munkák – közölte.

Baán László elmondása szerint a kiállítás apropóját egy 2019-es gyűjteménygyarapítás adta, amikor a múzeum megvásárolta Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című remekművét. Ennek az akvizíciónak köszönhetően is az őszi kiállításon először lesz együtt látható a francia mester 1903 és 1907 között festett három nagy, fekvő női aktja.

Százhetven éve született Csontváry Kosztka Tivadar, ezt az évfordulót közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum.

A több mint negyven művet felvonultató, az életművet átfogóan bemutató tárlat április 13-tól lesz megtekinthető Budapesten, ezt követően pedig Pécsen is bemutatkozik. Amíg a pécsi Csontváry-képek a fővárosban vendégeskednek, a két intézmény együttműködésének köszönhetően egy Toulouse-Lautrec munkáiból összeállított válogatás mutatkozik be a Janus Pannonius Múzeumban.

A Szépművészeti Csontváry-kiállításával párhuzamosan az MNG Gulácsy-életműtárlattal jelentkezik, így először látható párhuzamos nagykiállításokon a két „nagy, magányos mester” – emelte ki Baán László.

Mint hozzátette, a Na'Conxypan hercege címmel meghirdetett kiállítás több mint nyolcvan festményt bemutatva tárja fel Gulácsy Lajos művészetét.

A Nemzeti Galéria ősszel Barabás Miklós-emlékkiállítással jelentkezik, a Technocool című tárlat a kilencvenes évek popkultúráját és a technokorszak születését vizsgálja, míg a főváros egyesítésének 150. évfordulójára a Fortepan és a Deutsche Fonotek gyűjteményeiből rendezett válogatás emlékezik meg.

A főigazgató felidézte, hogy tavaly fejeződött be a Szépművészeti Múzeum épületének átfogó rekonstrukciója, amelynek egyik legnagyobb eredménye, hogy 80 év után ismét együtt látogatható a Román, a Reneszánsz és a Barokk Csarnok.

Június elején két kiállítással nyílik újra a Szépművészeti megújult grafikai kiállítótere.

A papír varázsa című tárlat a múzeum grafikai gyűjteményének történetét idézi fel, a Baselitz X Schiavone című kiállítás pedig az egyik legismertebb kortárs német képzőművész, Georg Baselitz munkáit állítja párhuzamba egy 16. századi olasz mester lapjaival.

A Reneszánsz Csarnok fölött újranyílik egy kisebb kiállítótér is 2023 végén, egy meglepetésnek szánt tárlattal – mondta el Baán László.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések