Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Színházi olimpia - Sokszínű programkínálattal várják az érdeklődőket a 10. Színházi Olimpia megnyitója alkalmából


Sokszínű programkínálattal, többek között utcaszínházi performanszokkal, különleges artistaprodukcióval, koncertekkel és tematikus játékokkal várják az érdeklődőket a 10. Színházi Olimpia április 15-i megnyitója alkalmából. 

A hétfői budapesti sajtóeseményen Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház igazgatója, a 10. Színházi Olimpia művészeti vezetője kiemelte: ekkora méretű színházi rendezvény még nem volt Magyarországon: 58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket április 1. és július 1. között.

Nagyon sok egyéb, az olimpiához kapcsolódó cirkuszművészeti, táncművészeti és bábművészeti rendezvényt is szerveznek - tette hozzá Vidnyánszky Attila.

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója elmondta, hogy április 15-én a nagyközönség megtekintheti, ahogy a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra Ifjabb Simet László artistaművész.

Az egyedülálló Átmentem elnevezésű produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet majd megtekinteni - tette hozzá Fekete Péter.

A projekt felhívja a figyelmet arra, hogy a mostani nehéz helyzetben kiemelten fontos az alapértékek átadása a jövő generációi számára - fűzte hozzá a főigazgató.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az április 15-i megnyitó rendezvény alkalmából a Bajor Gizi parkban egészen estig koncertekkel, tematikus játékokkal, amatőr színházi produkciókkal és további utcaszínházi performanszokkal várják az érdeklődőket. Az ünnepi megnyitó fellépői között szerepel többek között a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Hiperkarma, Földes László Hobo, Szarka Tamás és zenekara, valamint az SZFE zenekara.

Budapest terei pedig színházművészeti fiesztának adnak otthont, ugyanis az utcaszínházi műfajt több mint 20 hazai és külföldi társulat képviseli majd. A német Selzen Art extravagáns gólyalábasai békebeli léghajókon, a lengyel Teatr Gry i Ludzie nosztalgikus guruló járgányokon, a Flying Buttresses apró művészei pedig hatalmas túrazsákokkal gyalogosan érkeznek a 10. Színházi Olimpia ünnepélyes megnyitójára.

Az utcaszínházi felvonuláshoz nyolc magyar társulat is csatlakozik: a Langaléta Garabonciások, a Bab társulat, a Bóbita Bábszínház, a Csodamalom, a Kövér Béla Bábszínház, a Mikropódium Családi Bábszínház és az Agostones utcazenészei. Programjukban óriásbábok sokszínű arzenálja, vásári játékok és gólyalábasok szerepelnek, de a nagyközönség a Karzat Színház közösségi performansszá váló 25 méter hosszú és több mint 5 méter széles bárkáját is megismerheti.

A 10. Színházi Olimpia részletes programja a www.szinhaz.org weboldalon érhető el.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések