Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Zenei világsztárok és a pálosok történelme találkozik az új zalai fesztiválon


Mások mellett a Gipsy Kings, Candy Dulfer és a Csík zenekar is fellép júniusban a Zalacsányban először tartandó Örvényesvölgy Fesztiválon, ahol nemcsak zenei világsztárokkal, hanem a magyar hagyományokkal és a pálosok történelmével is találkozhatnak a látogatók.


A júniusban két hétvégén, 9-10-én és 16-17-én zajló programokról Badacsonyi Tamás fesztiváligazgató - aki a helyszínül szolgáló Pálos Resort tulajdonosa is egyben - elmondta: az első hétvége programjai a magyar hagyományok, a magyar népzene köré fonódnak számos gyerekprogrammal, különleges koncertekkel és esténként táncházzal színesítve. A második hétvégén a nemzetközi fellépőkön van a hangsúly, öt külföldi sztárvendég érkezik majd Zalacsányba a dzsessz, a soul, a blues és az elektro-swing legnagyobbjai közül.

Külön hangsúlyt kapnak a négy nap során az irodalmi programok, kortárs szerzők könyvbemutatói, de széles körből válogathatnak a gyerekek is, akiket interaktív mesejátékokkal, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, játszóházzal várnak. A felnőtteket a környék természeti szépségeivel és portáival ingyenes e-bike-túrákon vezetik végig. Igazi egyedisége a fesztiválnak, hogy a pálosok találkozója részeként akár nyílt régészeti feltáráson is jelen lehetnek a látogatók.

A Zalacsány melletti dombok ölelésében fekvő helyszínen - ahol az elmúlt években is tartottak már koncerteket - az első hétvégén a Csík zenekar zalai néptáncosokkal együtt lép a színpadra, a második hétvégén pedig a külföldi fellépőké a hely, így a Gipsy Kings, a tavaly is ugyanitt szereplő Kevin Davy White, majd Candy Dulfer szaxofonos, zárásként pedig a Deladap formációja várja a közönséget.

A magyar előadók közül június 16-án lép fel az idén harmincadik születésnapját ünneplő Anima Sound System vendégművészként Mitsoura Mónikával, Magyar Borival és a Romano-Dromot vezető Kovács Antallal. Juhász Gábor dzsesszgitáros triójával és Karosi Júliával mutatja be Planets című új albumát, Gyárfás István dzsesszgitáros triója pedig Szabó Gábor gitáros emlékének szenteli június 17-i fellépését.

Zalacsányba szó szerint hazatér New Yorkból Németh Ferenc dzsesszdobos, aki Seamus Blake tenorszaxofonossal - aki jelenleg a Pink Floyd-alapító Roger Waters zenekarában játszik - és Gilad Hekselman gitárossal szerepel együtt - sorolta Badacsonyi Tamás.

Mike Friderika, a fesztivált támogató Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program programfejlesztési igazgatója úgy vélekedett: egyedülálló ez a családi vállalkozásban, szinte csak hobbiként, de óriási lelkesedéssel és kitartással megszervezett fesztivál a régióban. A gyönyörű természeti környezetben nemcsak a hagyományok bemutatását vállalják, de a zenei közízlést is bátran formálják, amikor nemcsak világhírességeket, de olyan előadókat is meghívnak, akik szinte alig ismertek Magyarországon.

A fesztivál első napjaiban zajlik Zalacsányban a pálos települések 11. országos találkozója, amelyről Nagy Lászlóné polgármester elmondta: a 72 magyarországi pálos település közül 30 jelentkezett eddig, de lengyel és erdélyi vendégeket is várnak június 9-től. A találkozót a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke nyitja meg, meglátogatják a környékbeli pálos nevezetségeket, malmot, kolostorromokat, és ásatási bemutatón is részt vehetnek a vendégek.

Arról már Havasi Bálint, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese beszélt, hogy igazi különlegessége a fesztiválnak az a nyílt régészeti ásatás, amely Örvényesvölgyben zajlik. A területen egykor jelentős pálos kolostor állt, néhány éve kezdték el a Nyugat-Balaton térségében a Göcseji és a Balatoni Múzeum munkatársai azt a feltárást, amit a környékbeli közösségekkel együtt, szinte nulla forintból folytattak eddig. Ennek folyamatát, eredményeit is bemutatják, de kőtárat is avatnak majd.

Simmer Lívia régész arról számolt be, hogy 2017-18-ban talajradaros felméréssel állapították meg a völgyben fekvő templom és kolostor pontos helyét, 2021-ben pedig próbafeltárást végeztek. Meg is találták a templom déli falának és támpilléreinek maradványait, valamint több sírt. Idén a kolostort, a lakószárnyat és a kerengőt kutatják újabb szondák elhelyezésével.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések