Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Dr. Völgyi Ildikó: Hogy milyen a nő?


Ilyen is, olyan is, mindig más,
kiismerhetetlen, lázas látomás.
Pirosló gyümölcsös, hervadó virágszál.
Mint nap a járásán
halad göröngyös útján át,
lelke hullámzó tengerén hánykódik ladikján.

Születik gyermeknek,
aztán nagyra nő,
copfos lánykából egyszer csak kinő a fiatal,
hamvas nő.

Majd bekötik fejét a szerelem tüzével,
feleség lesz s anya,
annak
minden szépével-
bújával, bájával, virrasztásával,
tasakos szemek fénylő csillagával.

Múlnak a tizedek, harminc, negyven közeleg.
Kiszolgált mindenkit,
aggódva nézi ráncait  tükrében,
elmúlik, ó, jaj, de gyorsan elmúlik fiatal élete!

Megnőtt a gyermeke!
De hol az apja?
Ó, az apja már más nővel baktat.
Valamit elhibázott...
Nem volt résen, csak dolgozott,
hagyta, hogy elvegyék, elvigyék, tajtékos ár borzolja kedélyét.

Körülnéz, restellkedik, önnön
értékét alig ismeri...
Ötven felé közeleg,
jön a pánik csőstől,
itt az öregség a küszöbön,
dörömbölő midlife krízis csak nem hőköl.

Önvádló, gyötrő kínja átöleli, betakarja,
jaj, pedig most kellene még idő,
ha nem lenne híja!

Valamit megélni, mire eddig nem volt keret,
hely és idő.
Érzelmi hullámvasúton száguldozik a  benső.

Munkája már nem kihívás,
mindennapja egyforma. Gyermeke világgá ment, teljesen padlón van.

Hiába hívja,
hiába várja, csak nem jő.
Őszülő hajszálak sokasága
egyre nő.

Utazik még erre, arra, járja a világot, de amit keres,  az ott nincs, sem mástól, sem magától.

Nincs, és nem is lesz...
A lelke megérett, teste ráncai nem henyélnek,
gyűlnek, egyre
gyűrődik a hámja,
lassan itt a hatvan,
az óra járása lankadatlan.

Aztán hetvenkedni sem rest,
unokák veszik körbe,
nem sok, egy-egy...
Törik a magyart, nem érti egy sem e szép nyelvnek
dallamos világát.

Messzi világból jönnek,
nyugatról keletre,
szembe a nappal, kérdően, hunyorogva nézik e keleti
csodát,

mely távol az innenen, és közel a túlról,
sohasem volt mesevilág,
mely feltárul a múltból.

Hogy milyen a nő?
Viruló rózsaszál,
illatával betölti
a lélek mosolyát.

Nagyra nő, bokor lesz,
tüskéi számosak,
hulló szirmain a
napsugár táncolgat.

És kezdődhet egy újabb
felvonás, mely szintén színes lesz, illatos, mint
egy látomás...

Hogy milyen a nő?
Ki tudja azt talán...?
Annyi bizonyos,
csupa és nagy talány...
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések