Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Apor Kata: Hetente egy nap


János fürdette az arcát a délutáni napsütésben, az ablak előtt. Úgy helyezkedett a székben, hogy jól lássa az utcára nyíló kaput, amin majd belép az asszony. Minden héten, kedden délután kettőkor megérkezett. Amióta lebetegedett, az asszony megjelent, hogy rendbe tegye körülötte a lakást. Nehezen járt, nem mozogtak a tagjai fájdalom nélkül. Nem ő kérte, annál azért büszkébb volt! Most háromnegyed kettő, feltápászkodott, hogy megfőzze a kávét.

Az illat felidézte benne elmúlt házasságuk boldog perceit. Az ünneplő kis csészébe csurrantás édesítő, kistányér, keksz. Ahogy Piroska szerette. Ő már nem kávézott. Mindig csodálattal nézte, ahogy az asszony élvezettel kortyolja a kesernyés nedűt. 

Az ablak sarkában egy pók várakozott. Napokkal ezelőtt felfedezte már, ahogy gondosan szövi a hálóját. A napfény csillogott a fonálon, figyelő állásba helyezkedett az ablak egy árnyékos sarkában, és várt. 

Nyílt az ajtó, Piroska érkezett. Úgy elmerült a pók tanulmányozásában, hogy nem is vette észre a cipősarkak kopogását. A szíve nagyot dobbant. Az asszony odamorgott valami üdvözlésfélét, ő visszamorgott. Várta, hogy bejöjjön a konyhába meginni a kávét, de azonnal a szobába ment és az ágyat húzta le széles mozdulatokkal. Nézte az ajtó résén át. Csípeje ütemesen mozgott, a hátán keresztül is látni vélte, ahogy mellei fel-le mozognak.

Egy légy repült a háló közelébe, és a pókon érezni lehetett, hogy minden idegszála megfeszült, leste a prédát moccanatlan. A legyecske még kicsit repkedett a háló körül. Ki tudja, miért vonzotta annyira? 

Talán így hálózta be Piroskát is az a férfi. Kivetette rá hálóját, és várt. A kedvező alkalomra. Mikor jöhetett el? Csak úgy, a karjaiba omlott? Ezek a karok, átkarolták azt az idegen vállat… Persze, a házasságuk harminc éve nem volt fenékig tejfel. Neki pénzt kellett keresnie, nem ért rá kedvesen körüldongani az asszonyt, ahogy ezek elvárnák. Fehérnép! Csak a szép szó, a figyelem, az ajnározás! Az kell nekik! Ez a piperkőc meg persze ráért ilyesmire. Nézte az asszony még mindig formás lábát. Vajon végig simítja-e az a férfi olyan hévvel, mint ahogyan ő tette? Talán ha Jánoskát, a fiát megkérdezné! Ő néha eljár hozzájuk ebédelni. Vajon vissza tudná-e hódítani az anyját? Most úgy érezte nagyobb szüksége lenne az asszonyi szeretetre, mint valaha. Az a nyomorult! Az az író! A kiskanál ott volt a keze ügyében, azt szorította, mintha a vetélytárs nyaka lenne. Megcsalta. Nem beszéltek róla, hiszen tőle elvált, és hozzáment a jól fésült magashoz. Még a zoknik is elvágólag sorakoznak a fiókjában, Jánoska mondta! Eszébe jutott, hogy nem mondta el neki, nem szólt, hogy …de hiszen úgyis mindegy! 

A légy ott vergődött a hálóban, próbált szabadulni, szinte hallotta kétségbeesett sikoltását, a pók elindult felé. János, ahogy erejétől tellett felugrott, és két kézzel tépte a hálót. Tépte, szaggatta, kezét beütötte az ablak keretébe, a fájdalomra magához tért. Mindegy. A legyecske eltűnt.

Az asszony végzett a takarítással, kiment a kertet locsolni. Ő kibotorkált a gangra. A hideg szürke burkolat jóleső hűvöst tartott. Nem adja fel! Ez a test, az asszony még mindig kívánatos teste, nem lehet másé! 

Piroska indulni készült. János a konyha felé intett. Már úgyis kihűlt, felelte Piroska, és becsukta a kertkaput. Arra a tétova kérdésre, jön-e jövő kedden, már csak intett elmenőben a járdáról visszafelé az öregnek: persze! A cipősarkak kopogása János fülében sokáig visszhangzott. „ Van re-mény, van re-mény, van re-mény „

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések