Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Erdélyi Tünde: Horgászkaland


A Balaton felvidékiek kis eldugott falvainak határában különleges kőházak rejtőznek.

A házakban nem bútort találunk, hanem vidáman zubogó kis patakokat. Bizony ezek a házikók valamikor mosóházként voltak használva, és persze közösségi színtérként.

Az 1900-as években járunk. Révfülöp, Kővágóörs, Köveskál asszonyai idehordták a mosnivalót. Volt aki kiskocsin húzta, volt aki a fején egyensúlyozta. Nyáron kéthetente, a hűvösebb időben havonta. A kővágóörsi mosóház egy patakra épült, a köveskáli pedig egy bugyogó forrásra. 

Ez a történet Szent Iván havában játszódik, mikor a búzaföldeken a kalászok földig hajoltak a súly alatt, melyeket szorgos kezek arattak és raktak asztagba, kévébe. Hol voltak még ekkor az aratógépek?  Az emberi erő kifizetődőbb volt.

A hónap idusán nagy napra készültek, lakodalomra, nemesi lagzira. A menyasszony Lengyelországból jött, aki a kővágóörsi Nemes és nemzetes Nagy Gábor felesége leend.

Nemcsak a felsőruhát mosták ekkor, hanem bizony a pendelyek, gatyák is tisztulásra adták a fejüket a nyári meleg napon. Körtvélyesné, aki mindig mindenről tudott, persze most sem bírta ki pletykálás nélkül: 
 
- Tudtátok, hogy a Selyem Giza otthagyta az urát, valami átutazó katonáért? De nemcsak az urát hagyta ott a szégyentelen, hanem a 3 éves kisfiát is.

- Biza jól tette, hogy elment! - mondták többen is - Jól tette? 
 
- Aztán miért, hüledezett Gizella.

- Mert verte az ura. Egyfolytában verte. Mennyit könyörgött neki, hogy ne bántsa. A második gyerek is emiatt ment el tőle az biztos. Most megkapta - válaszolta Konczné, aki a legidősebb volt az asszonyok között. - Bárcsak én is lettem volna ilyen bátor anno régen, nem szenvedtem volna annyit. 
 
- Bizony, bizony, mind tudjuk, hogy neked sem volt leányálom az életed... - szólt közbe valaki az asszonyok közül majd folytatta - Azt tudtátok, hogy valami vállalkozó szállodát akar nyitni Révfülöpön?

- Tényleg? Na akkor felkapott hely leszünk... - vágott közbe egy másik asszony ironikusan.
 
- Nem hiányzik az minekünk. Fel fog bolydulni minden, nem lesz nyugtunk - zárta le a vitát valaki.
 
Így szállt minden szájról, szájra. A nap végére mindenki tudott mindent.

Még hátra volt a teregetés. A friss nyári szél és a napsütés illatossá varázsolta a ruhákat. Nem kellett ahhoz semmilyen öblítő. A ruhákat éjszakára is ki lehetett teregetni, mert esőt nem vártak. Az öregek nem érezték, hogy időváltozás lenne a levegőben. Így a ruhák, pendelyek, gatyák kikerültek a szárítókötélre, hogy magukba szívják a balatoni friss levegőt.

Másnap reggel Körtvélyesné gondolta, megtapintja a ruhákat, mennyire száradtak le az éjjel, hogy elrakja a ládába. De csak az üres kötelet találta. Körülnézett, hátha csak erősint fújt a szél s elvitte magával, de sehol nem találta. 

Befutott a házba, felverte az urát, hogy minek szedte le a ruhát előtte, mert ugye úgysem tudja öszverakni rendesen.

- Megbolondultál? Éjjel értem haza s örültem, hogy ledűltem - válaszolta a férje. 
 
Az asszony hamar átfutott a szomszédasszonyához, hogy elmondja mi történt....
 
- Terka a ruháim... A tieid is? 
 
- Én sem találtam semmit reggel a szárítón. 
 
Bizony kiderült, hogy azon az éjjelen szinte az összes ruhának lába kélt. 
 
- Szellem vót az, valami szellemnek kellettek azok a ruhák. 
 
- Aztán minek? Azoknak nem kell semmi, van sajátjuk. Vagy lepedőjük, ahogy azt Nánásiné is mondta, mikor kopogó szellemet látott. 
 
- Kopogott annak az agya a pálinkátúl, nem a szellemektű... Minden reggel szilvóriumot húzott le... 
 
- De jobban járt, mint doktor úrral. 98 éves koráig élt... Bezzeg aki meg odafutkos hamar elviszi a Szent Mihály lova...
 
- Ne beszélj már ökörséget Klára, a legjobb a mi orvosunk... 
 
- Az hát, a legjobban tudja eltenni a pínzt, a kacsát, meg a csirkét... 
 
Na erre már nem szólt senki semmmit. 
 
- Be köll jelenteni  a csendőrnek, Szabónak.  
 
- Annak? Szerinted az mit talált meg? Soha semmit, akkora hasa van, hogy azon egyensúlyozza szolgálat után a sert...
 
- De mégiscsak ő az illetékes, na... 
 
Az asszonyok elindultak a csendőrhivatalba Nagyvázsonyba. Kótaj Andris vitte őket szekíren, hogy ne kelljen gyalogolni. Mikor megérkeztek, és elmondták mi történt, a csendőr csak annyit mondott: 
 
- Hát maguk is? 
 
- Mink is... Miért? 
 
- Mert Tapolcáról jött bejelentés, hogy a száradó ruhák eltűntek. Még a Pátzay nagyságos úr nejének is eltűntek az alsóneműi, amit a cseléd teregetett... Föl nem fogható, hogy mit történt... Na mondják a kárukat, jegyzőkönyvezni fogunk.

Eltelt egy hét, két hét - semmi. Egy hónap múlva izenetet kaptak, hogy mindenki menjen be a csendőrhivatalba, akinek eltűnt valamije. Az asszonyok a pincében összetolt asztalokon hatalmas mennyiségű ruhaneműt láttak. 
 
- Válogassanak, kinek mije van meg s azt vegye ki - szólt a csendőr.

A vezetőszáron egy alacsony és vékony, jelentéktelen kis ember állt. 
 
- Ismeri valamelyikük, látta már ezt az embert?  - tette fel a kérdést Szabó. 
 
- Nem, soha nem láttuk - jött a válasz.
 
- Na nem baj... Szóval ez az ember volt az, aki elvitte a ruhákat. 
 
- De hogyan? - kérdezte Körvélyesné. 
 
- Az én kutyám darabokra szedné azt, aki átlépi a kaput. Az mán biztos. Aki ránéz frászt kap - tódította a többi asszony. 
 
- Nem kellett bemenni a kapun - mondta a vézna kis ember. 
 
Na mondja Tódor, hogy is csinálta? - taszajtotta meg a csendőr a foglyot. 
 
- Hát horgászbottal. Kifigyeltem, hogy hol lehet jól elhelyezkedni és lepecáztam a ruhákat. Vót egy kis kerékpárom, azután kötöttem egy kis talyigát, abban elfértek a kihalászott ruhák.
 
- És minek kellett magának ennyi ruha? 
 
- Gyűjtögettem szűkös időkre, hogy majd el tudjam adni... 
 
- Fél éve gyűjtöget maga az egész országban, mindenhonnan - jöttek bejelentések vágta közbe a csendőr, majd hozzátette -  Tudja minek gyűjtögetett? Az orgazdáknak, akik a jó minőségű ruhákat eladták a Pesti piacon. Még külföldről is jöttek, hogy itt milyen olcsó ruhavásár van nálunk. Na a börtönben kíváncsi leszek mire pecázik.

Szóval így zárult ez a különös kaland a Balaton felvidéken, anno 1905-ben.
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések