Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

G. Joó Katalin: Handabanda


Ez a nyári nap is olyan volt, mint a többi.  A fiúk most is a parkban hűsöltek a nagy fa lombja alatt. Időnként csikk-pöckölő vagy szotyihéj-köpő versenyt rendeztek. Hangos ovációval köszöntötték a nyertest.  

A társaságot Füttyös, Totyó, Méhecske, Menyus, Kokó, Cirom és Lapaj alkotta. Mindannyian a piacon dolgoztak segédmunkásként. Heten voltak, mint a gonoszok. Rá is szolgáltak erre a megnevezésre. Balhék, verekedések, emberek zaklatása, ezek szerepeltek a bűnlajtsromukon. A banda vezére a jó svádájú csajozógép, Füttyös volt. Azt hangoztatta, hogy a lányoknak meg kell adni azt, amire vágynak. Sok lányt hódított meg, aztán elhajította őket, mint egy használt zsebkendőt. „Mind azt akarja, csak van, amelyik tovább kéreti magát. Ha nem használod ki a helyzetet, mamlasznak tartanak! Jól jegyezzétek meg!”- sulykolta társai fejébe. Ha egy csinosabb lány ment el mellettük, füttyszóval, vagy megjegyzéssel méltatták. Volt, hogy hazáig kísérték, és nem éppen kedves szavakkal bókoltak nekik.

- Na, cicus! Van, aki megmasszírozza a hátad? Vagy jobban szeretnél mást? Mi az érintés művészei vagyunk! Mondd, mi a vágyad! Mi teljesítjük! Válassz! Melyikünk tetszik?- kérdezte pimaszul Füttyös. 

A rendőrség többször igazoltatta őket. Párszor élvezhették a fogda szeretetét, a gumibot erejét randalírozásuk jutalmaként. A balhék kezdtek eldurvulni. Elcsattant egy-egy pofon is, ha valaki ellenállt. Körbevették a kiszemelt áldozatukat:

- Hé! Adj egy staubot! Mi óvjuk az egészségedet! Ennyivel is tovább élsz! - majd hangos röhögéssel kikapták az áldozat kezéből az egész doboz cigit.

Nagyon szeretett volna a galerihez csatlakozni Handabanda. Méhecskét ismerte a fiúk közül. Vele dolgozott együtt a piacon. Tőle hallott a csapat viselt dolgairól. Méhecske megígérte, hogy majd szól az érdekében. 

Handabanda halk szavú, kevés beszédű, jelentéktelen srác volt. Szeretett volna valamivel kitűnni, talán azért is füllentett annyit. Azt gondolta, így érdekesebb figura. A piacon mindenki tudta, hogy sokszor lódít, ezért a Bandi helyett csak Handabandának, vagy Handibandinak hívták. Kedvelték az egyébként kedves fiút. Méhecske is csak mosolygott rajta, mert tudta, hogy amit mesél, azt el kell osztani kettővel. 

- Handabandi, ne handabandázz! - figyelmeztették a kofák nevetve. Elmúlt már az esti mese ideje!

De ő olyan átéléssel adta elő történeteit, hogy sokszor maga is elhitte, amit kitalált. A piacosok ráhagyták, örültek, hogy vidámságot csempész nehéz, unalmas, életükbe.

- Tudjátok, a barátnőm nagyon szép – mesélte egyszer. Tanul. Nekem is mondogatja, hogy szerezzek szakmát. Be fogok iratkozni az esti iskolába.

- Te?! Iskolába! Ez marha jó! - vihogott egy kövér, rózsás arcú árus. Hátba vágta, majd magához ölelte. - Nem jó itt neked? 

- Te Handabanda! - szólt egy másik eladó, és megfogta a karját. - Te közénk tartozol. El akarsz hagyni minket egy nőért? 

Röhögésben tört ki a hallgatóság.

Erre csak az orra alatt dünnyögött valamit, és elkullogott. „Röhögjetek csak! Majd nagyot néztek egyszer! És igenis van barátnőm. Jó, még csak beszélgetünk, de érzem, ebből lesz még valami.

- Tudod mit? - kiáltotta utána valaki. - Hozd már ide egyszer azt a csajt! 

- Majd én megmutatom nektek!- sziszegte a fogai közt. - Hallotok még rólam!

Ökölbe szorította a kezét. Úgy érezte, tennie kell valamit! Valami olyat, amivel kivívja, hogy ne kezeljék hülyegyerekként.

- Méhecske! Hozz már össze a bandával! - kérlelte Handabanda.

- Jó! Megbeszélem Füttyössel. 

Méhecske már sokat mesélt a srácoknak a kicsit dinka barátjáról. Annyit rágta Füttyös fülét, hogy egy nap így szólt:

- Na, ma eljöhet az a híres, nagyot mondó barátod! Este a szokásos helyen, időben találkozunk! 

Handabanda örömmel fogadta a jó hírt. Pontban hétkor ott volt a parkban. Füttyös végigmérte a fiút. 

- Na - sercintett egy nagyot – hallom, beállnál közénk. 

- Igen! - szegte fel öntudatosan a fejét - Jó lenne hozzátok tartozni! Tetszik, amit mesélnek rólatok. 

- És, mit mesélnek? - tudakolta kissé gunyoros hangon Totyó.

- Hát, belevaló, kemény fickók vagytok, akik nem ijednek a saját árnyékuktól! Nem vagytok holmi mulyapisták, beszari alakok! Nem akarok továbbra is palimadár lenni, akit mindenki csak gúnyol és kinevet a piacon! Azt akarom, hogy olyan kemény csávó legyek, mint ti! Majd én megmutatom a sok bunkó kofának, hogy ki is vagyok én tulajdonképpen! Nem leszek többé „mimózabandi”, akin jókat lehet derülni!

- Azt hallottam, hogy van nőd! - vágott közbe Füttyös. 

- Van, vagyis még nem egészen az, de nagyon jó úton haladok. Arra kért, hogy tanuljak! 

A fiúk röhögésben törtek ki. 

- Akkor menj, tanulj! Semmi keresnivalód nincs itt! - förmedt rá Cirom.

Füttyös leintette társát.

- Na, száz szónak is egy a vége! Válassz! Ha velünk akarsz lógni, akkor bizonyítanod kell, hogy tökös srác vagy. Áll az alku?- kérdezte Füttyös.

- Áll! - felelte. Mit kell tennem? 

- Ma este, itt a parkban egy erre járótól el kell venned a táskáját. Mi itt leszünk a közelben, ne parázz!

Handabanda elgondolkodott. Soha nem csinált ilyet. Bár szeretett túlozni, de ez más. Kissé elbizonytalanodott. Valóban ezt akarja? Azonban ha ez most sikerül, akkor ő is tagja lehet a csapatnak. „Nem is olyan nagy ügy!” Nyugtatgatta magát. „Itt lesznek ők is. Segítenek, ha valami bukta lenne”. Aztán a haditervet fontolgatta. „Gyorsan kikapom a tatyót egy nő kezéből, aztán futás! Mire az áldozat észbe kap, már árkon-bokron túl leszek.”

Besötétedett. A lámpák kevés helyen égtek, erről Füttyösék gondoskodtak. Szerencsére az idő is a kezére játszott, felhős, csillagtalan, éj köszöntött be. A Hold is jobbnak látta elbújni, nem akart szemtanúja lenni a rablásnak, mert ez az. Más értékeit erőszakkal elvenni, az rablás. Most kezdett ez Handabanda agyában tudatosulni. 

A fiúkkal együtt elrejtőzött. Úgy érezte, ólomlábakon vánszorog az idő. A szíve mélyén reménykedett, hogy aznap este senki nem jár arra. Egyre jobban félt, de nem akart gyávának tűnni, hisz akkor egy életre leírja magát a bandánál. Eszébe jutott a lány. Piroska. Mit szól majd, ha megtudja ezt a ma esti kalandot? Miért tudná meg? Elszalad, sosem jutnak a nyomára. Személyleírást ilyen vaksötétben senki nem tud adni.

Egyszercsak női cipő kopogása verte fel a csendet. Nagyot sóhajtott. Mégiscsak jön valaki. Nincs szerencséje. Handabanda a pad mögött lapult. Kicsit odébb hunyorgott egy lámpa, sápadt fénye ide szűrődött. „Azt is kiiktathatták volna”! - gondolta magában. Amikor odaért a nő, hirtelen előugrott. Megragadta a táskát, de nem sikerült kitépni a kezéből. Az asszony annyira megijedt, hogy még kiáltani sem tudott. Dulakodni kezdtek. Leteperte áldozatát, aki arccal előre esett. A nő minden erejét összeszedve védekezett. 

- Maga szemét, hagyjon! Mit akar?! Nincs nálam pénz!

Ez a hang... olyan ismerős. Beléhasított a felismerés. Irma néni, a nagynénje volt az. Egy pillanatra megmerevedett. „Jézusom! Nem, ez nem lehet! Nem szabad, hogy felismerjen!”- dobolt az agyában. Ezt a pillanatnyi bizonytalanságot használta ki az asszony. Feltápászkodott, de Handabanda elkapta a lábát. Párat még tudott előre lépni az asszony, de elvágódott, és újra a földre került. Nem adta magát könnyen. Addig rángatózott, dobálta magát, amíg meg tudott fordulni, belemart a fiú arcába. Érezte Handabanda, hogy kicsordul a vére. A sápadt lámpafény megvilágította a fiú arcát. 

- Bandi?! Te vagy? Megőrültél? Mit csinálsz?! - sikoltotta. 

Handabanda az előbbi tusakodás során egy követ kapott fel. Tudta, nem tehet mást. Nem derülhet ki, hogy ő támadta meg nagynénjét. Lesújtott a fejére, aztán újra, meg újra. Érezte kezén a vért. Nem tudott gondolkodni, csak az kattogott az agyában, hogy nem mondhatja el az anyjának Irma néni azt, ami ma itt történt.

Méhecske rohant oda. 

- Mit tettél?! Hagyd már! Nem él!

Lerángatta az asszonyról a fiút. 

- Tűnj el! A többiek már elszeleltek. Menekülj, te bolond! Miért nem engedted el, ha nem bírtál vele? Miért?!

„Miért? Mert nem tudhatja meg az anyám, hogy ma mi történt itt! És mit szól Piroska? Megöltem egy embert! Úristen! Mit tettem csak azért, hogy én is bandatag lehessek?! Anyám... Piroska... én, én nem ezt akartam! Tanulni szerettem volna! 

Ezek a szemetek miért nem jöttek segíteni?! Na, most majd beszélnek rólam a piacon! Hallottátok? Az a szerencsétlen Handabanda, mit csinált? Ki gondolta volna, hogy ilyenre vetemedik? ” Zokogva temette az arcát véres kezébe. Méhecske próbálta elcibálni az élettelen test mellől, de nem sikerült. Legyintett, és elfutott.

Hallotta a sziréna hangját. Úgy látszik, valaki a sikoltást meghallva, hívta a rendőröket. Nem mozdult. Véres kezét a nadrágjába törölte. Nagynénje felcsúszott ruháját lejjebb húzta. Nem akarta, hogy így lássák. Mindig szemérmes volt. 

„Istenem! Van erre a tettre megbocsájtás? Ki oldozz fel engem?!”

Amikor hátrabilincselt kézzel elvitték, csak ezt hajtogatta:

- Én… én nem ezt akartam! Én, ezt nem akartam!

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések