Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Magdus Melinda: Terézia 1.


Terézia, ezt a szép nevet adták az újszülöttnek szülei, amikor nyolcadik gyermekként meglátta a napvilágot. Különleges névvel illették, mert akkoriban csak Marik, Bözsik és Katik születtek.

Cipő és rendes ruha már nem jutott neki. Szülői szeretetben sem bővelkedhetett. Négy évesen árvaságra jutott, nővére nevelte fel a saját gyermekei mellett. 

Ahhoz, hogy valamennyire meg tudjanak élni Teréziának már gyereklány fejjel dolgoznia kellett. Tizenkét évesen szegődött el a falu mezőgépészének családjához. Otthoni mindenes munkát kellett végeznie, amibe beletartozott a veteményes kapálása, a ház takarítása és a konyhában való segédkezés is. 

Havonta egy szabad délutánt kapott, amikor meglátogathatta családját. Még örült is neki, hogy estére vissza kell érnie a munkaadójához és éjszaka nem kell otthon aludnia, mert fekhelyet nem tudtak volna biztosítani számára. Idővel elmaradtak a havi hazalátogatásai, nem akart teher lenni nővére családja számára.

A család férfitagjai csak még egy éhes szájat láttak benne, hiszen hasznot nem hozott a portára. Meg aztán olyan családtag sem volt, aki igazi szeretettel fordult volna feléje és olyan sem akadt, akiben megbízhatott volna, akinek elmondhatta volna bármi búját, baját.

Történt egyszer, hogy az uraság fia, akinél szolgált, szemet vetett rá. Terézia csinos kis fruskává cseperedett a maga tizenhat éve alatt, amit éppen, hogy betöltött a nyáron.  A tarlón sűrűn sorakoztak a szalmakazlak, várták, hogy eső előtt bekerüljenek az istállók fedett előterébe.

A fiatal lány azt a feladatot kapta, hogy az elhullott, tarlón maradt szalmát fagereblyével összehúzza, és boglyákat rakjon belőle, hogy még az elhullott szálak se vesszenek kárba. Serényen végezte a feladatát, amikor a gazda suhanc fia a háta mögé toppant. Befogta a szemét és elváltoztatott hangon megkérdezte:

- Na, ki vagyok én?

Terézia, akit az uraságék csak Terkának szólítottak - lévén cselédlány, nem érdemel ilyen szép és hosszú nevet, mint ahogy hívták - egyből felismerte a fiú hangját és nevén is szólította őt.
Ne játsszon velem István úrfi, hagyja végezni a dolgom! Erősen borul a Szőlőhegy felől, mindjárt ideér az eső és megázik a szalma.

Aztán mit bánod te azt Terka? – kérdezett vissza az ifiúr. – Nem a te szalmád ázik. Gyere velem inkább, megnézzük forró-e még a kazal alja? – ahogy kimondta ezeket a szavakat közben két kezével megtapogatta a cselédlány formás melleit.

Vegye le rólam a kezét István úrfi! – kérlelte a lány. -  Magához valókat fogdosson, én nem ezért szegődtem ide!

Terka, Terka, ne mondd már meg nekem, hogy mit csináljak! – aztán egy mozdulattal behúzta a szalmakazal elé.

A lány védekezett, próbálta eltolni a férfit, de nem volt esélye a túlerővel szemben. István úrfi letépte a pendelyét és csókolta ahol érte, majd erővel magáévá tette. Aztán dolga végeztével ott hagyta őt a felforrósodott tarlón. Terka azt sem tudta hirtelen, hogy mi történt vele, rendbe szedte ruházatát és folytatta a munkáját, miközben szeméből sűrűn hullottak a könnyei. Aztán sötétedésre az eső is ideért, eláztak a szalmakazlak rendesen.

A fáradt lány beoldalgott a cselédek részére elkülönített szuterénbe és párnájába fúrta a fejét. Iszonyú szomorúság és félelem tört rá a történtek miatt. Másnap senkinek nem szólt az úrfival történt dologról, úgy intézte, hogy még véletlenül se találkozzon vele. Este, amikor az esedékes havi jussát megkapta, bejelentette az uraságnak, hogy ez volt az utolsó munkanapja.

Meglepődött a nővére, amikor kis motyójával késő este betoppant az ajtón és elregélte, hogy otthagyta az uraságot. Az okát nem mesélte el, de szomorú ábrázatáról leolvasható volt, hogy valami sérelem érhette. Testvére nem kérdezett semmit, befogadta őt szerény hajlékukba. Munka volt bőven, hiszen közeledett az őszi betakarítás ideje. Babszedés, krumpli ásás, kukoricatörés volt a soron következő feladat, kellett a dolgos kéz itthon is. Aztán teltek múltak a hónapok és Terkán észrevehetően látszott, hogy egyre kerekebb lett.

Amikor már nem bírta sehogy sem palástolni titkát, egy hideg téli estén a kemence szegletében elmondta nővérének, hogy gyermeket hord a szíve alatt. Nem lepődött meg a híren a testvére, gyanús volt már neki jó ideje a lány gömbölyödő alakja. Magához ölelte és megkérdezte tőle:

- Ezért jöttél el az uraságtól?

Terka szeméből lassan eleredtek a könnyek. Válaszolnia sem kellett, könnyei mindent elárultak.

Március végén megszületett a kis jövevény. Erős kisfiú volt, az István nevet kapta édesanyjától. Nem éltek jó módban, sokan voltak a háznál, nővérének négy gyermek szaladozott a szoknyája körül, ráadásul még a férje szülei is velük laktak. Terka sorsa fölött döntött a ház ura, a sógora.

Kisfia lelencbe került. Fájó szívvel mondott le róla. Bármennyire is nem kívánt magzat volt, mégis ő hordta a szíve alatt, az ő húsából és véréből való volt. Megsiratta csecsemőjét és próbálta elnyomni magában az anyai ösztöneit, amennyire csak tudta. Nagyon nehéz időszakot élt át.

Aztán harminc év múlva, amikor már saját szerető családja volt Teréziának, kopogtattak az ajtaján. Egy magas, barna hajú, jóvágású fiatalember állt az ajtó előtt. De ez már egy másik történet. Talán majd egyszer azt is elmesélem.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések