Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Muszka Sándor versei


Muszka Sándor 1980-ban született Kézdivásárhelyen. József Attila-díjas költő, író. 2022-től Térey János-ösztöndíjas.

Diplomát a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia szakán szerezett 2006-ban. Jelenleg Csíkszépvízen él.

2002 és 2003 között a Kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöke volt, ugyanebben az időszakban az Echinox magyar oldalainak főszerkesztőjeként is tevékenykedett. 2000 óta jelennek meg versei, írásai az erdélyi, valamint Kárpát-medencei irodalmi lapokban. Előbb mentora, majd 2018 júniusa óta a KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója. Az erdélyi Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet vers- és prózarovatának szerkesztőjeként is tevékenykedik. 2021-ben József Attila díjjal tüntetik ki. Tagja a Román Írószövetségnek és a Magyar Írószövetségnek is. 2022-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia külső tagja.

Eddig kilenc könyve jelent meg, és mindannak ellenére, hogy ebből három prózát tartalmaz, és a legutóbbi ifjúsági regény, nem tartja magát prózaírónak. De írt már szövegkönyvet és filmforgatókönyvet is. 2018-tól a Székelyföldi Legendárium A csodapatkó című rajzfilmsorozatának szövegkönyveinek is folyamatos szerzője.

A fal

A forradalom vasárnap érkezett,
végigdübörgött az ébredő városon,
siessenek a főtérre, emberek.
A meggyalázott nők is ott vannak,
a függönytartókból aranygyűrű hull,
egy tisztet rángatnak le a mentőről,
nem kegyelmeznek.
A tévében őrült ismeretlenek
kiabálják, a gyilkos megszökött,
katonák és forradalmárok,
bakancs nélküli, egyforma holtak.
A diktátort és nejét egy tankból húzták ki,
akkor látszott csak, mennyire vének,
odalökték őket a fal elé,
és gyermekük, a nép, lőtt.
Menyből az angyalt zengett az utca,
ez volt az első szabad karácsony,
Isten áldd meg… fújta négy tömbház
félelem nélkül, először, egyszer.

A szilvafáról

Mi árnyékban maradt,
nem érik már be,
zöld hernyók,
bábok,
fekete férgek
rágják a magról a fonnyadt, aszott húst,
s ha elengedi szárukat a mélység,
füvek dajkálják,
bújtatja hó, jég,
míg életük kihajt,
s a kertész lemetszi.

Közel

Ha szépen kérnélek,
maradnál, tudom.
Ágyamhoz ülnél,
fognád kezem.
Nem árulnád el, hogy lemondtak rólam,
s míg ölelsz vacogva éjszakákon át,
elkergethetném tőled az árnyakat,
hívnak, ígérik, meggyógyítanak.
Ajkadról sötét, keserű vér csorog,
Édesanyám.
*
Most ereszkednek a vég nélkül éjbe,
verik a tetőt az elvetélt álmok,
porfelhők mögé bújtak a fények,
hátrál zihálva, elfogy a világ.

Emelő

Egyszer aztán egy hangot hall az ember,
mikor legkínzóbb, legmélyebb a csend.
Egyszer aztán egy hangot hall, s megérti:
innen ki nem mész.

Egyszer aztán egy hangot hall, s belátja,
lélegzése, mint felborult szekér,
kereke ugyan még sokáig elforog,
de útját nem éri.

Egyszer aztán egy hangot hall az ember,
egy másik terembe hogy általtaszítják.
Bár nem látja, kié, érzi, megérti,
emelik kezek, de vissza nem hull már.

Tánc

El kellene menni Ithakába,
szeress nagyon, hogy megszeresselek.
Ne lehessen egyikünk se árva,
bűneim megváltanom kinek?

Hallgat most, akinek szólni kéne,
elindult már, úton van felénk,
míg számolgatjuk, futja-e kenyérre,
kitakarja szemünkből a fényt.

Felismerni mindent darabokban,
ülni szótlan, ez vagy, ez vagyok,
nézni, amint fényesen kilobban,
nem választunk újabb csillagot.

Vizet hozol, megmosakszunk este,
bármikor betoppanhat urunk,
szárnyaink mivel tövig lenyeste,
őelőle el nem futhatunk.

Egy sokkal szebb dalt írok majd nevedre,
semmi nem tart itt, és bánatod
víz habjára, rossz emlékezetre,
átugorva néhány századot.

El kellene menni Ithakába,
szeress nagyon, hogy megszeresselek.
Ne lehessen egyikünk se árva,
bűneim megváltanom kinek?

A szerző engedélyével közölve. A versek forrása: DIA
Kiemelt kép: Csedő Attila 
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések