Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Operaházi tenoristának készült, végül az írás szerelmese lett


A József Attila- és Prima Primissima díjas költő, író, műfordító és egyetemi oktató a felvételen arról mesél, hogy mit hozott otthonról a szülői házból, az egyetemi tanáraitól, illetve milyen volt a kapcsolata gyermekkorában a versekkel. 

Lackfi János saját bevallása szerint irodalmilag halmozottan hátrányos (vagy inkább előnyös) helyzetű családban született, hiszen édesanyja Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas író, költő és műfordító, édesapja pedig Oláh János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt. 

– Nem volt feltétlenül borítékolva, hogy én is irodalmár leszek, operaházi tenoristának készültem vészes komolysággal. Mindig énekkaros voltam, a fürdőszobában operaáriákat énekeltem. De azért érdekelt az irodalom, írogattam verseket. Írtam például egy osztályverset, ami nagyon viccesnek tűnt, csak aztán rájöttem, hogy ilyet más is tud rajtam kívül, és nagyon megcsömörlöttem a költészettől – emlékezett vissza Lackfi, aki ezért inkább a zene felé fordult. 

A szülői házból nem csak az irodalom szeretetét hozta. Máriaremetén, egy kertes házban éltek, az édesapja szeretett barkácsolni, amit ő is megtanult tőle, s ennek most is hasznát veszi. A férfi családban betöltött szerepét, annak fontos elemeit is tőle tanulta meg.

– Sokat voltam mellette, nem csak azt láttam, ahogy beesik a munkából, aztán reggel elmegy. Ez egy nagyon fontos útravaló volt. Volt otthon tízezer könyv, és mindig meg tudta mondani valaki, hogy mit hol találok, ha ezt, vagy azt szeretném olvasni – mesélte emlékeit a költő. A versek szeretete azonban nem rögtön jelentkezett nála.

Mindig jelentkeztem szavalni és mindig belesültem, de ezek nem maradtak meg kudarcélménynek. Húszéves koromban voltunk Brüsszelben egyetemi ösztöndíjjal, és ott is jelentkeztem, hogy majd én elszavalom a Nemzeti dalt. Persze abba is belesültem, ráadásul a brüsszeli magyar emigránsok körében, akik emiatt meglehetősen mérgesek voltak. Szóval mindig bennem volt ez az izgágaság, de sajnos kiderült, hogy kötött szöveget nagyon nehezen tanulok. A sport viszont jól ment, 15 évig cselgáncsoztam édesapám mellett, aki a helyi gyerekeknek tartott edzéseket, és később én is dolgoztam ott segédedzőként. A mai napig kosarazok,  focizok. A dzsúdóból is nagyon sokat tanultam. Közben a szüleim mellett „szerelőaknából” láttam az irodalmat, a folyóirat-készítés összes fázisát

– mesélte Lackfi János. 

Első verseit egy lánynak írta, akibe még iskolásként lett szerelmes, pedig csak egyszer beszélt vele, a karácsonyi iskolai buliban. A téli szünetben írt hozzá 120 verset, aztán a 20 legjobbat kimásolta egy füzetbe és megmutatta az édesanyjának. Ő pedig kedvesen megdicsérte, talán ezzel kezdődött el irodalmi pályafutása – egy be nem teljesült szerelemnek köszönhetően.

– Optikailag is meg akartam erősödni, ezért terméskövekkel body buildingeztem a kertben, és olyasmit csináltam, amit utólag Ady-buildingezésnek neveztem el. Ady Endre, Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi, József Attila és mások 10-15 versét bevágtam, gondolván, hogy valami irodalmi muníció is kell azért, hogy töltsön is az ember, ne csak lőjön. Elkezdtem indulni országos középiskolai tanulmányi versenyeken, ahol több szép eredményt értem el. Közben letettem a középfokú nyelvvizsgát francia nyelvből, így automatikusan fel is vettek a magyar–francia szakra a bölcsészkarra – emlékezett vissza tanulmányai kezdetére a költő. A diákévek bulizós időszakát azonban nem sokáig élvezte, mert másodéves egyetemistaként megnősült.

– Nagyon szerettem ezt a felnőttes életet, hamar megszületett az első gyerekünk is. Nehéz anyagi körülmények között éltünk, de aztán ösztöndíjjal sikerült kimennünk Brüsszelbe. Rengeteget fordítottam, írtam filmkritikákat, ismertetőket kiállításokról, mindenről, hogy eltartsam a családot. Az irodalmi pálya és a családos lét építette egymást

– mesélte a költő, aki azt is elmondta, hogy az egyetemet másodévesen ott akarta hagyni, mert úgy érezte, hogy nagyon sok olyan kötelező tárgy volt, amire semmi szüksége. 

– Ez aztán végül nem történt meg, és nagyon sokat köszönhetek az ELTE-nek, például 17 év egyetemi oktatást, és néhány olyan tanárélményt, amik egész életemre meghatározók voltak. Tanárom volt például Lator László, Vajda András és Kenyeres Zoltán, akinél a szakdolgozatomat, a PhD-dolgozatomat is írtam. 

Ezek olyan alapköveit tették le a tudásomnak, írói, irodalmári magatartásomnak, amelyekre ma is tudok építkezni

– mondta Lackfi János egyetemi éveire emlékezve. 

Borítókép: Lackfi János író, költő, műfordító a kőszegi könyvtárban 2019. december 4-én (Forrás: Vas Népe/Unger Tamás)
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések