Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

P. Dányi Gabriella Életmű-díjas költő, irodalmi nívódíjas író volt az ózdi könyvtár vendége


Könyvbemutatót tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban. P. Dányi Gabriella „Friss hús” című novelláskötetét ismerhette meg a közönség.


Különleges könyvbemutatón vehettek részt azok, akik tegnap délután ellátogattak az Ózdi Városi Könyvtárba. P. Dányi Gabriella egy sokoldalú művész, aki előbb ecsetet, majd tollat ragadva hívta életre alkotásait. Az írással 2001-ben kezdett el foglalkozni, ekkor érezte úgy, hogy papírra kell vetnie gondolatait. A Kazincbarcikai Irodalmi és Művészeti Klub tagjaként ismerkedett meg Csörgőné Csépányi Krisztinával és az ózdi intézménnyel.

„2022-ben a Kazinci Klub Irodalmi Kör mutatkozott be a könyvtárunkban, és ennek a klubnak P. Dányi Gabriella oszlopos tagja, valamint alapító tagja is. Itt ismerkedtünk meg Gabriellával, és így tudtuk meg tőle, hogy verseket ír, antológiái, könyvei jelentek meg, illetve meseregényei is vannak. Majd itt beszélgetéseink során kiderült, hogy ő fest, alkot is. És akkor elhatároztuk, hogy majd egyszer, amikor ő is azt gondolja, hogy alkalmas neki is és mindkettőnknek, hogy be fogjuk mutatni a kötetét” - mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár vezetője.


A „Friss hús” című novelláskötet egy olyan problémát jár körbe, amelyet sokan a mai napig szőnyeg alá söpörnek, hiszen fő témája a gyermekmolesztálás és a családon belüli erőszak. Ezeket igyekezett szórakoztató formában átadni az olvasónak, hogy a tragédiát ellensúlyozza. Így humoros kicsengésű novella, de a romantika is megjelenik a könyvben. A kötetben valós eseteket dolgozott fel.

„Közeli ismerősöm taglalta ezt a problémáját, ki kellett, hogy beszélje magából. Ő maga is szerette volna megírni ezt, mint egy levezetését ennek a traumának, hogy kiírja magából és meg fog könnyebbülni, ami majd rá jó hatással lesz. De végül is nem volt rá képes. És így több alkalommal mesélt nekem. Mesélt a kicsi gyerekkoráról, aztán a későbbiekről. Ez egy hosszas, több részletben zajló beszélgetés volt. Végül aztán a kerettörténet létrejött és így írtam meg magát a történetet” - fogalmazott P. Dányi Gabriella, költő, író.

Dankóné Magyar Mária könyvtáros volt Gabriella beszélgetőpartnere, az írónő legújabb kötete mellett életéről, valamint korábbi könyveiről is szó esett. A bemutatón több verset is előadtak megzenésítve. Az esemény végén megnyitották azt a kiállítást, melyet P. Dányi Gabriella műveiből állítottak össze. A színes, különböző technikával készült festmények közül több is megjelent nyomtatásban könyv illusztrációként. A Színekbe öntött rímek című tárlat március huszadikáig ingyenesen látogatható az Ózdi Városi Könyvtárban.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések