Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Papné Fürjes Zsuzsanna: Az üveggömb


Nem is olyan messze, nem is olyan régen, épp a szomszédságban a múlt évben lakott két testvér. Zsuzsi 8 éves volt, Ábel pedig 5.

Zsuzsinak volt egy kedvenc játéka. Egy öklömnyi tömör üveggömb, melybe egy színpompás gyöngyökkel kirakott szárnyú lepkét öntöttek. Nem is játék volt ez tulajdonképpen, hanem egy réges-régi iratnehezék, melyet még a keresztmamájától örökölt a kislány.

Szerette a kezében tartani a légiesen áttetsző, ám mégis súlyos tárgyat. Szerette a csiszolt alján át nézni, hogy süt keresztül a fény a pompázatosan csillogó lepkeszárnyakon. Zsuzsi kincsként őrizte ezt a tárgyat az asztalfiókban.

Egyik nap miközben a kislány üveggömbbel játszott, édesanyja kiszólt neki a konyhából:

– Édesem, meglocsolnád a virágokat az ablakban?

Zsuzsi játékát az asztalon hagyva máris a locsolókanna felé indult. Kedvenc házimunkája volt a viráglocsolás, amibe ezúttal teljesen belefeledkezett. Erőteljes koppanó hang vonta el a figyelmét a virágokról. Hátranézett, és a látvány annyira megdöbbentette, hogy még a kannát is kiejtette a kezéből. Az üveggömbje darabokban hevert az asztal mellett, ahol kisöccse szobrozott ijedten.

Zsuzsi ráripakodott:

– Mit műveltél?  Tudtad, milyen fontos volt nekem ez a gömb! Te pedig tönkretetted! Ó, bárcsak soha többé nem is látnálak! Minek is van nekem testvérem?! – Azzal az üvegdarabok elé rogyott, és sírva fakadt.

Mikor újra felnézett, nem látott maga körül senkit. Ábel eltűnt. Zsuzsiék, bár gyakran összekaptak, sosem haragudtak egymásra sokáig. Zsuzsi ezúttal nagyon le volt sújtva, mégis kezdett felébredni benne az öccséért érzett aggodalom. Így a romokat maga mögött hagyva, testvére keresésére indult. Ábel nem volt a szobájában. A nappali is üres volt. A konyhában megkérdezte édesanyját.

– Anya, nem láttad valahol Ábelt?

– Azt hittem, veled van...

Zsuzsinak szörnyű sejtése támadt. Eszébe jutottak kemény szavai, és félt, hogy a kimondott átok megfogant. Kétségbe esve szaladt ki az udvarra, majd az utcára Ábel nevét kiabálva. Futott, futott, már nem is az öccse után, hanem sokkal inkább maga elől. A tömör üveg súlyával nehezedett lelkére a gyanú, hogy eltűntette a testvérét. Zsuzsi úgy rohant, mintha a könyörtelenül előre haladó időt próbálná utolérni, és megállítani egy szóra, hogy: "nem úgy értettem..." 

Zsuzsi már a település határához érkezett, ahol, mintha épp őt várta volna, kitárva állt a temetőkapu. A magányos hely nyugalmat árasztott, és a lány sétálni kezdett az ismerős síremlékek között. Egyre tudatosabban tette lábacskáit egymás után egy bizonyos sír irányába. Elhunyt keresztmamája egy termetes fűzfa mellett volt eltemetve. Zsuzsi szomorúan lerogyott a sír szélére. Kiöntötte lelkét a keresztmamájának, borzalmas tette bocsánatát kérte, és megoldást a megoldhatatlanra a Mindenhatótól. Ahogy ücsörgött ott magábaszállva, emberi hangot hallott. A halk sustorgás egyre kivehetőbb lett, mintha a fűzfa ágai közül jött volna. Egyszerre Zsuzsi fölismerte:

– Keresztmama! Hogyan lehetséges ez?

– Minden megőrződik, kislányom! – szólt a szelíd hang a végtelen idő mélységéből. – Én elporladtam itt, a fűzfa tövében, s lásd, a fa gyökerei felszívták maradványaimat, s most újra élek egy más formában.

– Minden megőrződik? Tehát, ami valaha volt, nem lehet semmivé, ugye? – lett egyre izgatottabb Zsuzsi. – Keresztmama! Hol van most a testvérem?

Erre a kérdésre a fűzfa nem felelt. Helyette szigorúan így szólt:

– Azért született neked testvéred, hogy jobb emberré válhass általa. Nézd, gyökereim között nyílik egy kapu. Mögötte az Emberség Próbája. Ha kiállod, a végén megtalálod, ami a szíved leghőbb vágya.

A hang elhalt, és Zsuzsi észrevett egy kis nyílást a fa tövében. Épp akkora volt, hogy négykézláb befért rajta. Egy kis üregbe jutott.  Szemei lassan megszokták a félhomályt. Kellemes földszag volt. Feje felett a fűzfa hajszálgyökerei lógtak, rajtuk apró vízcseppek, melyek a föld alatti párás levegőből váltak ki. A vízcseppeken túl, az üreg túlsó végén is csillogott valami. Zsuzsi meglepődve saját képmását pillantotta meg. A járatban egy kemény tükör állta útját. A kislány tudta, tovább kell mennie, ezért keresett egy követ, és bezúzta vele a tükörfantomot. Az ripityára tört, de a homályban újra szövődött a tükörkép masszív falat alkotva. Zsuzsi ezt is betörte, de ugyanúgy járt, mint az előbb, sőt még a kezét is megsebezte. Belátta, hogy erőszakkal nem juthat tovább, ezért megpróbált kieszelni valamit.

– ...az Emberség Próbája... – gondolkodott magában. –  Keresztmama sokszor mondta, hogy az az igazi ember, aki hátat tud fordítani önmagának.

Erről eszébe jutott egy furcsa ötlet.

– Hátha, ezen a furcsa helyen működik!

Zsuzsi megfordult a szűk üregben, és lábbal előre bemászott az átjáróba akadály nélkül. Ám, mikor átjutott a szűkületen, undorodva nézett körül. Mintha vonaglott volna a talaj, mindenfelé kígyók tekergőztek, békák ugráltak. Nyálkás bőrük tompán csillant a homályban. Zsuzsi a fejében hallotta keresztanyja szavajárását:

– Aki lenyel minden kígyót-békát, amit rákiabálnak, elnyeri a békét.

A kislány gondolkodás nélkül befalta mindet. 

Már látta, hogy itt a barlang vége, a sziklafal aljában laza földkupac, mint egy friss sírhant. Zsuzsi két kezével ásni kezdett. Gyorsan haladt, és hamarosan kemény valamit tapogattak ki az ujjai.  Kiemelte a földből. Bár a sötétben alig látott, tudta, hogy a kedves üveggömböt fogja újra ép állapotban.

– Nem! Nem az a szivem vágya! – kiabálta a kislány. – Ez csak egy tárgy. Én a testvéremet akarom visszakapni!

Azzal odavágta a gömböt az egyik kiálló sziklának. A gömb millió apró szilánkra tört, és olyan szikrázó világosság árasztotta el az üreget, hogy Zsuzsinak el kellett takarnia a szemét. Mikor kinyitotta, a barlangnak nyoma sem volt. Otthon találta magát a szobában, az üveggömb előtte feküdt a padlón darabokban, mellette pedig megszeppenve ott állt Ábel.

Zsuzsi odalépett hozzá, és megölelte.

– Ne félj, nem haragszom. Egyetlen játék sem lehet fontosabb a testvéremnél. 

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések