Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Varsótól Madridig: megjelent Ocsovai Ferenc legújabb kötete


Idén februárban jelent meg Ocsovai Ferenc ötödik verseskötete Varsótól Madridig címmel az Underground Kiadó gondozásában. A gyűjtemény néhány versével már korábban is találkozhattak az olvasók a szerző felolvasóestjein, valamint különböző online folyóiratok oldalán, és ahogyan az előző kötetek esetében, úgy a művek ezúttal is tematikus ciklusokba rendeződnek. A kötethez, amelyben az utazás, a szerelem és a mitológia minden eddiginél hangsúlyosabbá válik, Bence Erika egyemeti tanár, irodalomtörténész és szerkesztő, valamint Deák Mária, a Berda József Kör elnöke írt ajánlást.

Szerkezetileg a versek palettája igencsak színesnek mondható: a szigorúbb ritmusú, akár megzenésítésre is alkalmas kötött formájú művek mellett jellemzően a félszabad versek vannak többségben, amelyek klasszikus módon rímelnek és strófákra tagolódnak ugyan, mégis inkább a bennük lévő vadul szárnyaló asszociációknak és rendhagyó képeknek van fontos szerepe.

Emellett gyakran fordulnak elő ún. hosszúversek is a ciklusokban, amelyeknek szándékosan zabolátlan, hömpölygő gondolatfolyamai sokszor szabadversekbe hajlanak. Utóbbi versek egy része már-már epikus jegyekkel bír (Bence Erika szavaival élve ez az „epikus hosszú"), és vagy egy látomásos, álomszerű történetet mondanak el, vagy pedig olyan kiseposzként jelenik meg, ahol tulajdonképpen a különféle érzelmek és benyomások tekinthetőek a tulajdonképpeni szereplőknek.

Formailag egy másik csoportot képeznek azok a strófákra bontott és kötött szerkezetű alkotások, ahol gyakran refrének vagy anaforák hivatottak nyomatékosítani vagy árnyalni az adott mű mondandóját. A kötet nem csak felidézni, hanem szintetizálni is törekedett a korábbi költői próbálkozásokat, és igyekezett leásni addig az ősforrásig, ami az első köteteken érződött, hogy az akkori intenzív lírai élményeket elegyítse egy érettebb és megfontoltabb szemlélettel.

Az eszközök és a kivitelezés hasonlóak a korábbi kötetekéhez, a témák viszont, amelyek a műveket foglalkoztatják, igyekeznek új dimenziókat nyitni a személyes sors válságaitól egészen egy magasabb, egyetemes és kozmikus síkig, mialatt a szerző a világban zajló aktualitásokra, a jelenkor kihívásaira is erőteljesen reflektál helyenként. Az új elemek kialakulásában szakmai és magánéleti válságok egész sora játszott szerepet – éppen ezért megfigyelhető számos költemény esetében, hogy ezúttal az egzisztenciális alapkérdések, félelmek, remények, a család, az otthon és a nosztalgia ugyancsak komoly tényezőként bukkannak fel.

„A boldog élet igényét tajtékzó vágyaival – olykor társadalomkritikai hangon – veti papírra. Őt olvasva az irodalom köntösébe öltöztetett életképek hömpölygő folyamával találkozunk. Minden sorában a harmóniára való törekvést érzékelem. »Megtestesülni a lélek szertelen tüzében«, ahogy maga a költő fogalmaz Szántóföldi napnyugta című költeményében" – írja róla Deák Mária. A Szövet főszerkesztője, Bence Erika szerint a szerző lírájában „az utazás létformaként, a költői létezés állandó állapotaként jelenik meg, miközben a lírai én a különböző kultúrákban való megmerítkezés révén igyekszik az otthontalanság-érzet hatását semlegesíteni."

Egy költő esetében minden újabb kötet egyúttal újra is értékeli a művész helyét és szerepét a világban: Ocsovainak valóban segítségére vannak ebben a különféle kultúrák és mítoszok, amelyekkel külföldi útjai során találkozott és amelyek hasznos költői eszközöknek bizonyultak lélektani, lírai vándorlásainak a kifejezéséhez is. A visszatérés, az elvágyódás, a nosztalgia, az archaizálás és  már-már az eszképizmus is nagyon intenzíven megjelenik a kezdetektől fogva a költeményekben. Mintha versein keresztül építené a költő a maga Nakonxipánját: egy varázslatos, idilli meseországot.

„Múlt évszázadok óda- és drámaköltészetéből hagyományozódott át a kortárs magyar lírába a feszültségteremtés nagy távlatokat mozgató eljárása, az a beszédmód, amely ellentétesnek, sőt antagonisztikusnak ható távolságokat sűrít egyetlen képbe. Ilyen történeti-poétikai pillanata a magyar irodalomnak az »égi magasról porba hullni« látomása, vagy a valós élet lehetőségei és a költői illúziók között feszülő, a grönlandi jeges világ és a »forró szerecsen homok« egymásnak feszülő képével érzékletessé tett ellentmondása számos jól ismert 19. századi költő életművében.

Ez a hagyomány képződik meg előttünk a Varsótól Madridig szövegeinek olvasása során is, amikor a sziléziai ősz, a jeges Észak, a katalán és a hispán tavasz és nyár képei, jelentései, tartalmai nyernek kifejezést, nagyon sokszor nemcsak a modern szabad vers, hanem régi verselési hagyományok formái között is. Ocsovai Ferenc újabb verseinek másik rétegét lírai rövid versek, az úton levés, az idegen kultúrákban való otthonosság és állandóság, érzelmi megállapodottság keresésének költői megnyilatkozásai jelentik" – fogalmaz Bence Erika a kötethez írt bevezető soraiban.

Változás a korábbi verseskötetekhez képest, hogy ezúttal a támogatók között szerepelt a Magyar Könyv is Magyar Termék (MKMT) Mozgalom is, amelynek egyik fő kezdeményezője a Helma Kiadó volt. A közeljövőben várhatóan több könyvbemutatóra is sor fog kerülni, amelyek Budapest és környéke mellett Tatát, Esztergomot, Győrt és Szegedet is megcélozzák majd. A Varsótól Madridig című legújabb kötet jelenleg a kiadó webáruházából, vagy közvetlenül a szerzőtől rendelhető meg.


(a kötet borítója Kele Róbert grafikusművész munkája)

A kötet az alábbi linken rendelhető meg: https://rukkola.hu/termek/varsotol-madridig/
Ocsovai Ferencről bővebben az MKMT weboldalán: https://mkmt.hu/irok-konyvek/irok/ocsovai-ferenc

A szerző korábbi kötetei:

Két világ határán (2016)
Oroszlán a ködben (2018)
Huszonkét év zarándoklat (2019)
Szalamandravér (2021)


Néhány vers a kötetből:

Légvár

Mintha nem is
létezne tett és akarat
és ebben a felszínességben
soha nem is létezett volna;
mintha visszhangom
csupán a vákuumos térben,
a semmi sötét atomjaihoz szólna
és a nagy mű, amit bőszen építgettem,
nem lenne, csupan egy felfuvalkodott,
légüresen kongó és részeges látomás –
egy titkos, láthatatlan tintával
az üres lapok szélére felrótt,
gyertyaként égő élet.
Meddő önfeláldozás.

Ledobott atombomba

Egy nagy szerelem lehetett volna,
mégis máshogy rendelte a végzet.
Nagy szerelem: talán az is volt,
ám, hogy te ezt miért nem láttad,
fejembe még mindig nem férhet.

Atlasz-lelkem a hátán érted
még egy második, zakatoló,
kettéhasadt világot is eltűrne.
Keresném az igaz utat hozzád,
de továbbra is csak egy helyben
állok, teljesen megsemmisülve.

Ambivalenciád

Ahogyan magadnak, úgy nekem is
egy fehér- és egy fekete naplót írtál
énekeddel viasszá olvadt szívembe.
Az egyiküknek lapjain befogadtál
elzárt életedbe, a másikban éppen
onnan lettem teljesen számkivetve.
Körbenézek és dühöm hol engem,
hol téged, hol a világon minden mást okol.
Mert kettős erő munkál benned. Egyszerre
egy rövid Mennyország és egy hosszú Pokol.

A gitárok hallgatnak

Sem zene, sem hang, sem melódia.
Sem kotta, sem dal, sem harmónia.
Minden néma, ködös, csak zizegő nesz.
Csöndes vákuum, mélyűr, nem más ez,
ahol nincs helye mariachinak,
trubadúrnak és bárdnak;
ahol új nóták az emberre
már egyáltalán nem várnak;
ahol elszakad az utolsó húr
és a hangolókulcsok
szilánkosra törnek.
Ahol sosincs vége
a hamisan zörgő,
dörgő, refréntelen,
pokoli blues-körnek.

Békétlen préri

Hányszor fogsz még elszökni
önnön szívedtől te csapzott,
viharvert musztáng?
Hányszor fog még
lelkiismereteden végigvonulni
a harapós, zabolátlan erdőtűzláng?
Hányszor fogsz még
patáddal rúgni éppen azokba,
akik a legkedvesebbek neked?
Meddig kell még, hogy nekik is
fájjon, hogy a létet karámodban
napról napra mennyire szenveded...?

Trapézon

Még látom, ahogy perdül s táncol fölöttem
egy karcsú szalmaszál, de el már nem érem.
Mintha muszáj lenne, úgy lovaglom meg
a lengő éjfélt seprűnyélen és denevéren,
ám vakon, cél és irány nélkül hintázom
csak a Romlás otromba ördögszárnyain.
Még látom, ahogy szemem előtt,
könnyezve folynak szét
szebb reményű álmaim.

Hazára lelve

Láttam hegyet, erdőt, tengert;
falut, várost, sok-sok embert
s bár mindenhol kicsit otthon
voltam, valami azért hiányzott;
hazatértem, mégis úgy féltem,
hogy rabló és idegen ösztönöm
döntésével hatalmasat hibázott,
mígnem karjaidban a rónák,
puszták és Kárpátok énekét
hirtelen ismét bőrömön éreztem
és tudtam már, hogy az Anyaföldre
vissza igazán öleléseddel érkeztem.

Ilion kapujában

Akhilleusz voltam, a mürmidón hős,
akinek testén nem fogott semmi dárda;
vakmerőségemnek és leleményemnek
úgy hittem, széles e világon nincs párja,
mígnem jött egy nyegle Párisz, és egyetlen
gyöngeségemet bosszúja megtalálta rajtam.
Akhilleusz, a rettenthetetlen voltam, végül
mégis megsebeztek, mert te voltál a sarkam.

Feltárul Tádzs Mahal

Hiszel bennem és ez az egy
mindennél többet érő vallás:
nem kell ide semmi eszmény
vagy pszichologizáló áthallás,
mert megnyitottál egy ősi szentélyt
bennem, amiről magam sem tudtam
és ahonnan szemeid szelíd tótükrén át
egy lelkünkben úszó palotába jutottam.

Petőfi sírjára

Fénylő ezüstcsillagként ragyogtál fel,
hogy úgy vezesd ezt a szegény népet:
büszkén, keményen és lángoló arccal.

Nem alkudtál meg; neked a tágas világ
minden színe kellett, a Teljesség maga,
és nem érted be néhány olcsó kis rímmel,
falusi csendélettel vagy vidéki tusrajzzal.

Kiontották ifjú életedet,
de szívünkben szellemeddel
egészen meg mégsem haltál.

Kétszáz év telt el,
sugárzó kebleddel  
nekünk mégis mindörökre
huszonhat éves maradtál.

Türelemüveg

Részenként ragasztom össze a hajót,
bár a kezem néha ideges, megremeg.
Tudom jól, hogy egy napon palackomat
elsodorja egy élénk hullám vagy fergeteg,
de a szilánkok közt talán olvasható marad
majd kissé – ha darabjaiban is – az üzenet,
ha partra mossák és a roncsok mélyén
felfedezik az évekkel körmölt szöveget
és tanúskodni fognak a sorok, mi történt:
melyik vihar törte derékba végül a gályát,
amely meddőn igyekezett túlélni a tenger
falánk, kapzsi és siváran terpeszkedő árját...
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések