Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Kapocsi Annamária: Egy korty az élet


A sátrak között, mint kóbor eltévedett, lyukas talpú cipőjében lépkedett, és úgy lógott kezében az üveg, mintha ivott volna. 

Mintha csak a mámoros tegnap elfeledett emlékeit keresné, és sátortalan, otthontalan bolyongana. Eltévedt idegen lelke, sehonnan sem észlelte ébredni a meleget.

Mintha minden úgy aludna hidegen, és a sosem volt élet lehelete nem zizegett volna itt. Csend feküdt csak…

Ködös páraalkonyok fák közötti lidércei, mint apró fények, elmosódottá tették a föld és az ég közötti menedéket.

Sziszeg a bú és a nedves levelek súlya a fák ágait is csak húzza, a lépések súrlódásai valami tompa hang kíséretében elhalnak. Eltűnt, nincs ott. Lesétált a peremről és csak az ott maradt üveg sejteti járt ott valaki.

Lassan kelt a nap, mintha óvatos akart volna lenni. Mintha tiszteletet adott volna az elmúlás pillanatának.

Halkan sercegett a táj. Gomolyogva oszlott a pára. Puha bolyhú felhőkké nőtt a köd. Fény kúszott a fák tetejére, csepegett a víz, nyújtózkodott a fény. Egyre messzebb nyúlva, egyre melegítve a kihűlt rét ölét.

Ölébe vett a ragyogás minden sötét kis zugot. A hangok apró ébredése úgy simult a csend tenyerébe, szinte észrevétlenül, természetesen, az elmúlt éj létezése, nem is volt talán. Csak az üveg emlékeztetett, valaki járt itt.

Valaki más pedig felveszi majd, talán egy arra járó napfényes alak. Kinek még úgy, de úgy ragyog a szeme, mintha beleköltözött volna, egy nyári nap heve.

Az üveg langyosan simult tenyerébe, kellemes napmeleg ébredéssel, és egyetlen szó látszódott az oldalán: élet.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések