Nap, mint nap búskomor lelkembe,
A Poklot és Mennyet járom egyszerre.
Életem hullámvasútján sebesen száguldok,
Néha sötét, ködös Erdőben vánszorgok.
Perzselő Tűz a megvetett ágyam éjjel,
Fagyos Víz a takaróm jeges Széllel.
Szilárd, töviskes Sziklára hajtom fejem,
Pokol és Menny között van fekhelyem.
Bolyongok éjjel s nappal, folyton s mindig,
Mocsokban, sárban állok bokáig, térdig.
Rogyott térddel lépek előre újra és újra,
Folytonos véget nem érő kínzó Túra.
Mert a Mennyeket és Poklokat járom,
De mennem kell, nem szabad megállnom.
Hegyeken, völgyeken visz az utam,
Hogy hova megyek? Honnan tudjam?
0 Megjegyzések