Lélegzet visszafojtva élünk
itt, a hegyek ölelte völgyben,
házaink ereszei sírnak,
már a fecskék is messze szálltak.
Fémes eső mossa a tájat,
aztán meg hó-könny hull földünkre,
ősz vagy nyár, már nem tudjuk mi sem,
a fecskék vissza nem találnak.
Aggodalomból építünk jövőt,
vírus csókolja homlokunkat,
parttól partig elfogy a hitünk,
magányban riadtan lélegzünk.
Folyónk vize apad lassan,
bölcsőt sem ringat már folyása,
méreggel teli jelenünk
a jövőnk partjait nyaldossa.
0 Megjegyzések