Fájdalom sikolt némán lelkedből,
az idő fénytelenül csörgedez...
Kapkodva kortyolsz a lélegzetből:
belső démonod az, mi mételyez.
Visszhanggal égnek szózuhatagok.
Mondják, kiket legjobban szerettél.
Életérzésed megfagyott, vacog.
Mára köddé vált emlék: nevettél?
Itt az idő újra ébredezni,
- mert ajándék csupán e földi lét -
ne engedd szívedet összetörni,
s ne kérdezgesd: miért pont én, miért?
Fogadj mosolyt, mint gyengéd ölelést,
s élj! - Magadért, ne másvalakikért.
Szerkesztette: Orosz Margit
0 Megjegyzések