elvetett már,
úgy ült,
úgy ült a kertben
az én anyám.
Szoknyáján pördült át
mindig a tavasz,
lábnyomán múlt el
a cseresznyevirág.
Körötte lángolt,
- míg dalára táncolt -,
majd ruhája feslésén
bújt el a nyár.
Ő meg csak ült...
...míg zsebében
érett kincsei csörögtek
hajába hulló,
bús, őszi ködöknek.
S mert a telet
nem nagyon szerette,
valaki puhán
az ölébe vette.
Így történt talán...
...mert fázott,
már fázott a kertben
az én anyám.
Fotó: saját portré
0 Megjegyzések