Akadtak helyek, melyeket Tamás nagy ívben elkerült. Ilyen volt, más egyéb mellett, a városi bíróság épülete. A meglett férfi álmában sem gondolta korábban, hogy eljön az az idő, amikor be kell tennie a lábát a jog és ítélkezés helyi fellegvárába.
- Tegye ki azt a bicskát uram! - szólt az ellentmondást nem ismerő biztonsági őr a futószalag túlsó oldaláról.
- Hogyan? De hisz nincs már semmi sem a zsebeimben.-Tamás zavarodottan, mint valami súlyos bűnt elkövető elítélt, bizonygatta igazát.
- Nem is a zsebére gondoltam. A táskája alján van az a kés.
- Ja. Ezer bocsánat. Az a tízóraizós bicskám csak. Azt mindig ott tartom. Arról teljesen megfeledkeztem - azzal gyorsan kikapta és a szalagra tette a többi fémtárgy után, mint ahogy a boltban szokta sorba rakni a kiválasztott árukat a pénztárnál.
És szemlesütve botladozott át a detektoron.
- Jól van. Menjen a lifthez! Ezeket majd visszakapja, ha végzett.
Tamás gyomra megint összeszűkült. Ma ez már a sokadik alkalom volt. És szorongott, izzadt, lépdelt sietősen. A liftből kiszállt, majd a félelem keltette szédülésével viaskodva kereste meg a 24-es ajtót. A tárgyaló előtt sehol egy lélek. Csak ő, egyedül. Hogy is lenne!? Hiszen Ő a koronatanú!
" Tomi! Nagyon számítok rád! Most végre kitehetjük a szűrét ennek az elvetemült, intézetbe való kölöknek. Azzal a diri jól megveregette a vállát...."
Idézte fel az elmúlt napon történteket a megijedt férfi.
Hirtelen nagyon dühös lett. És persze továbbra is félt. Miért pont ő? Miért Ő, Kocsis Tamás nevelő döntse el a fiú jövőjét?
- Kocsis Tamás, kérem jöjjön a tárgyalóba ! - törte meg a belső párbeszédét a mikrofonból szóló hivatalos utasítás.
Tamás igyekezett mindent jól teljesíteni itt is. A pulpituson a bíró, balra a jegyzőkönyvvezető, jobbra egy feltűnően fiatal ügyvéd. Oldalt pedig még egy személy, akiről semmit sem tudott.Nem nagyon húzták az időt. Gyors beazonosítás, hamis tanúzás következményeire figyelmeztetés után, in medias res, akár csak egy görög drámánál.
- Kocsis Tamás, mióta ismeri a gyanúsított, fiatalkorú Kemenesi Józsit?
- 3 éve bíró úr.
- Kérem mondja el, mi történt ez év január 17-én az iskolai udvaron, a nagyszünetben?
- Akkor én voltam az udvari ügyeletes éppen, - kezdett bele eddigi életének legnehezebb, legfárasztóbb beszédjébe. Jól tudta mi a tét. Ha bebizonyítják, hogy Józsi petárdát robbantott a szünetben, akkor repülnek mindketten. A lüke kölök a javítóba, én meg az utcára.
Mondta a mondatait Tamás, csak mondta. Egyiket a másik után. Csűrte - csavarta a szavakat, ahogy tellett tőle. Csak nehogy azt állítsa, amit nem is látott: hogy a fiú meggyújtotta, ő meg látta.
Múltak a percek. A tárgyalóban most ő volt a rivaldafényben. Épp csak a tapsvihar hiányzott.
- Szóval Kocsis Tamás. Ezek szerint nem látta, hogy Kemenesi Józsi 6.osztályos diák, az iskola udvarának északi kapujánál, meggyújtott és felrobbantott egy petárdát több, mint 10 tanuló közelében?
Tamás nem látott már semmit az ég világon. Sem a tárgyalóban, sem január 17-én .Iszonyúan kimerült volt. Mint valami versenyló a derby után. Lestrapáltan, érzéketlenül állt ott.
- Nem. Nem láttam, hogy ki tette azt.-mondta sokadszorra, most már unottan.
- Köszönjük a vallomását. Vegye át az iratait. Elmehet.
Másnap reggel becsöngetés előtt hívatták az igazgatóiba Tamást.
- Nem ezt beszéltük meg Tomi.- állt fel a frissen olvasott emailje mögül az iskolaigazgató mérgesen.
- Nézd. Egyáltalán nem vagyok biztos a dolgomban. Tényleg nem láttam, hogy ki volt. Csak a füstre, a durranásra emlékszem, ahogy már annyiszor elmeséltem.
- Nem ebben állapodtunk meg Tomi. Vedd tudomásul, Te egy gyáva alak vagy!
Tamás leforrázva távozott.
Már egyáltalán nem érdekelte ez sem. Se az eset. Se Józsi. Akit nagyon régről ismert. Már akkor is, mikor még nem is tanította. Már akkor is sajnálta. De az anyukáját még inkább. Rendkívüli módon kedvelte, becsülte, mert egyedül nevelte nővérével együtt a fiút. A lánytesója egy tündér volt. Józsi pedig egy ártatlan, bájos kisfiú. Lehetett úgy 5-6 éves akkoriban Józsi. Az anyukája elkeseredetten, meggyötörten panaszkodott neki hétről hétre. Egy lépcsőházban laktak akkoriban. Igen. Már akkor is nagyon sajnálta a nőt. Mindig jó szívvel fog emlékezni rájuk. Az apjuk egy alkoholista vadállat volt. Minden hétvégén cirkuszolt a társasházban. Aztán jött az a bizonyos utolsó este... Csak neki és a rendőrségnek köszönheti, hogy épségben megúszták ők hárman. Az iszákos férjétől szerencsére sikerült megszabadulniuk.
Hogy is okozna neki ekkora traumát? Hogy ennyi kitartó és gyötrelmes év után intézetbe kerüljön az ő drága kisfia
0 Megjegyzések