Ohó! Álljunk meg egy szóra,
kosz ragadt a hegedűvonóra,
fals a nóta.
Szúrtak késsel,
csepültek bottal.
- nem jajgattam!-
Sárral kenték ruhámat,
összepiszkolták vacsorámat.
Számoltam hármat:
hess innen bánat!
Nyakamra léptek,
gúnyoltak, hogy élek,
hitték, hogy félek.
Abroszom hófehér,
valóságot vacsorázok,
ruhámon csipkedísz az álom,
arcomon lenge fátyol.
Hiába gáncsolsz,
szívem lángol.
Rejt a sátor,
parazsat izzítok,
ha fázom.
Hófehér szirom vagyok,
madár fészkében helyet kapok,
magam szemével látok,
hiába kiabáltok,
szállok!
Az útvesztőben nem félem a szörnyet,
vezetnek az égi csillagok,
a kijártnál virágot szedek és elballagok.
A magány a hétköznapi ruhám,
viselem nap és nap után.
Zsebében kincsek,
elbújtatva a fény ragyog.
Hiába álltok utamba,
hiú kalandorok.
Tovább megyek!
Isten veletek!
0 Megjegyzések