Ha van mennyország, lesz nekem is,
pedig nem élek úgy, mint csoda,
- virágzó énekem elkülönít, -
mégis marad a lelkemnek limloma.
Varangyos szemünk bimbóval tele,
a bús fondorlat nem viszolyoghat,
- bár az alázatnak nincs ellenfele,
kóbor fantáziád csábítja a rosszat.
Fehér arcodon lakozott vigyor,
- kövér ágaiba kapaszkodom,
szégyenkezve tarkón csap a szigor,
ha konok becsületből káromkodom.
Zsenge pillantásod csaltam tőrbe,
ahol a félelem csiholt fegyelmet,
- merész kalandom kísért előre,
mert a törvény sem szerette a rendet.
Új mennyország legszebb otthonom,
elfogyott a nagyra nőtt alázat,
örök léket vágok a börtönfalon,
mert csalásra kényszerít a látszat.
Kihűlt fedezékem a becsület,
mely az új világrenddel összeköt,
rozsdás véremben nincs vegyület,
mégis átléptem az égi küszöböt.
0 Megjegyzések